Van valami, amit a bezártságnál is rosszabbul éltünk meg a járványhelyzetben

Nehéz saját lábra állni

A kutatás rávilágított olyan szorongásfaktorokra is, amelyek csak egy-egy társadalmi vagy korcsoportra jellemzőek. A 24-34 évesek között például a legtöbb fiatalnak azzal kapcsolatban erősödtek fel a félelmei, hogy nem fognak tudni saját lakáshoz jutni. „A felmérésünk szerint a 35-45 évesek, vagyis a jellemzően épp a családalapításra fókuszáló korosztályban merült fel a legtöbb aggodalom, és ugyanez a generáció foglalkozik a leginkább olyan hosszú távú öngondoskodási lehetőségekkel, mint például egy életbiztosítás” – nyilatkozta Holló Bence, az NN Biztosító elnök-vezérigazgatója.

Biztos jövő

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A bizonytalan helyzet feloldási lehetőségei között a válaszokban visszatérően előtérbe kerültek a lakosság körében a megtakarítások, illetve a biztosítások. A megkérdezettek fele tervezi valamilyen rendszeres megtakarítás elindítását, 29 százalék pedig fontolgatja új megtakarítási vagy kockázati életbiztosítás kötését, hogy így készüljön fel a váratlan helyzetekre. A válság hatásait megtapasztalva az eddiginél jelentősebb rendszeres megtakarítást leginkább a fiatalabb korosztály tervez: a 24-34 évesek 29 százaléka készül a havonta megspórolt összeg növelésére, csaknem negyedük pedig újonnan kezdene rendszeres megtakarításba.

A jelenleg negyvenes, ötvenes éveiket taposó X-generáció tagjainak borultak fel legjobban a napjai az otthoni munkavégzés következtében, amit a magánéletük is megsínylett, de a Z-generáció tagjai sem tudták jól beosztani a napjukat. Sokan nem érezték munkahelyük támogatását a munka és magánélet egyensúlyának megteremtésében. A jövőben pedig szívesen dolgoznánk heti 4 napot, amit 3 napos hétvégével pihennénk ki. Ez derült ki egy friss kutatásból.

Fotó: 123rf.com Forrás: NN Biztosító Zrt.

Oldalak

Sztárok
A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a...
Sztárok
Magyarország egyik legnépszerűbb humoristája, Dombóvári István a közösségi médiában hódító gasztroinfluenszer, Bálint's Pot vendége volt, aki elhatározta, hogy elkészíti az előadóművész gyerekkori...
Sztárok
Immár kétségtelen, hogy Szoboszlai Dominik igazi világsztárrá vált, aki a nemzeti csapat sajtótájékoztatóján szokatlanul kemény, nyílt és határozott üzenettel intette intő útra a hazai...
Sztárok
Gőzerővel zakatol a Celeb vagyok, ments ki innen! legújabb évada, ahol a szélsőséges körülmények már most kihozzák a feszültséget a szereplőkből: Valkusz Milán láthatóan nehezen viseli a kiképzést.
Home&Design
A kamra sokáig az egyik legvágyottabb helyiség volt egy házban, de a modern otthonokban már nem feltétlenül csak a plusz tárolóhely a lényeg. Egy újra felfedezett, rendkívül praktikus helyiség kezd...
Lifestyle
Egy új telefon ára önmagában is sokat elárul arról, mennyire számít luxuscikknek egy készülék, de még beszédesebb, ha azt nézzük meg, hány napot kell érte dolgozni. Egy friss számítás most azt...