Hihetetlen, miket élnek át: íme három hátborzongató történet kórházi alkalmazottaktól

A hét éves pszichopata

„Kezdő pszichológusként évekkel ezelőtt egy hét éves gyerekkel találkoztam, akivel az anyja nem tudta, mit kezdjen. Az anyuka remegett és zokogott, kérlelte, vigyék a szeme elől a kisfiút, akit ezért egy szobába helyeztünk el – őszintén félt a saját fiától. Az nő akkor kezdte el gyanítani, hogy valami nincs rendben fiával, amikor rendre megcsonkított állatok tetemét találta meg kertjükben, valamint gyanús volt az is, hogy a szomszédok háziállatai eltűntek. Mint kiderült, a fiú a kések megszállottja volt, amiket elrejtett a ház különböző pontjain. Amikor az anyja vitatkozni kezdett a gyerekkel, hogy miért csinálja ezt az állatokkal, a fiú erőszakos lett, megütötte és megrúgdosta őt, valamint több alkalommal is megfenyegette, hogy álmában megöli majd – az anya pedig többször is arra ébredt az éjszaka közepén, hogy fia az ágya mellett állt, és ijesztő arccal meredt rá, ezért biztonsági zárakat helyezett szobája ajtajára. Volt olyan is, hogy a nő több mint 50 kést talált a fiú matraca alatt, ekkor döntött úgy, hogy behozza hozzánk. Bementem a szobába, hogy beszéljek a gyerekkel, és próbáltam úgy bánni vele, mint bárki mással. Teljesen normálisnak tűnt, egészen addig, amíg rám nem nézett: olyan volt, mintha nem is hallaná, hogy hozzá beszélek. Ha kérdeztem valamit tőle, úgy válaszolt rá, mint egy robot, azt mondta, amiről tudta, hogy hallani akarjuk – ezt pedig minden esetben egy kísérteties mosollyal társította. Azóta is a hideg ráz, ha rá gondolok. Hiszem, hogy egy hét éves pszichopatával találkoztam aznap.”

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön
Leadfotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
A diétázók körében valóságos forradalmat robbantott ki a rizspapír, amely mindössze 20 kalóriás lapjaival teljes mértékben képes kiváltani a szénhidrátdús kenyérféléket, miközben ellenállhatatlanul...
Lifestyle
Elege van a végeláthatatlan forgolódásból, a pörgő gondolatokról és a másnapos nyúzottságról? Nem a drága alvásmonitorokra, vényköteles bogyókra vagy a kesernyés gyógyteákra van szüksége. Egy...
Fashion&Beauty
Van az a pillanat, amikor előkerül a szekrény mélyéről egy régi kedvenc cipő, felpróbálod, és valamiért mégsem érzed már ugyanolyannak, mint néhány éve. Nem feltétlenül romlott el, nem is biztos,...
Sztárok
Hajnóczy Soma kétszeres bűvészvilágbajnok egy rendkívül összetett, pszichológiai alapú gondolatolvasó trükkel nyűgözte le a Nobel-díjas írót, Krasznahorkai Lászlót, aki szinte szóhoz sem jutott a...
Lifestyle
Ma már egyáltalán nem mindegy, milyen kamerát rejt a telefon hátlapja: a csúcskészülékekkel olyan részletgazdag fotókat és profi hatású videókat készíthetünk, amelyekhez korábban külön...
Lifestyle
Tapasztalt légiutas-kísérők meglepő őszinteséggel vallottak a repülőgépek fedélzetén található víztartályok higiéniai állapotáról, ami miatt a személyzet jelentős része inkább teljesen elkerüli a...