Sztárok

A birkózó, aki 6 nyelven beszélt és együtt lépett fel Louis Armstronggal - 34 éve hunyt el Alfonzó

Megszökött a munkaszolgálatból

1944-ben behívták munkaszolgálatra, ahonnan megszökött. Hosszú ideig bujkált, majd egy sebesült orosz tiszt tolmácsaként Szegedre vetődött, ahol segédszínészként foglalkoztatták. Később Budapestre is visszatérhetett, ahol a nagyszerű bűvész, Rodolfo partnereként brillírozott a Fővárosi Nagycirkuszban. Voltaképpen egyszemélyes színházat alapított, melyben íróként, rendezőként és főszereplőként is ragyogó teljesítményt nyújtott. Rögtönzőképessége, azóta szállóigévé nemesedett poénjai generációkat nyűgöztek le. 1956-ban épp a Szovjetunióban turnézott, ezért "kimaradt" a forradalomból, aztán amikor hazajött, azonnal összecsomagolta holmijait és újabb európai turnéra indult. Bécsben, Belgiumban a közönség túláradó szeretete fogadta, de olyan nagyságokkal is együtt dolgozhatott, mint Vittorio De Sica és Jacques Tati filmrendezők (utóbbinak gagmanjeként tevékenykedett). Visszatérése után a Vidám Színpad művészeként sikert sikerre halmozott Magyarországon. Rengeteg film- és kabaréjelenetben bűvölte el a közönséget improvizatív, sajátos humorával és különleges stílusával.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Lapozz, még nincs vége!

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Egy beszélgetés ezen a héten teljesen új irányba terelheti az Oroszlán gondolatait. Íme, eheti asztrológiai előrejelzésünk.
Lifestyle
Az Ikreknek ma megéri őszintének lennie - olvasd el napi horoszkópodat te is!
Sztárok
Gordon Ramsay ritkán mutatja meg romantikus oldalát, friss közös fotóin azonban egyértelműen látszik, mennyire odavan még mindig feleségéért.
Sztárok
Jean-Claude Van Damme lánya nemcsak szépségét örökölte édesapjától, hanem elképesztő kitartását és harcművészeti tehetségét is.
Sztárok
Cameron Diazt szinte mindenki ikonikus szőke hajával azonosítja, pedig volt egy film, amelyben teljesen más külsővel sokkolta a rajongókat.
Lifestyle
Lehet, hogy évek óta rossz hőmérsékleten alszol, és közben azt gondolod, csak az ágyneművel vagy a matraccal van baj. A szakértők szerint ugyanis a hálószoba hőmérséklete meglepően sokat számíthat...