Egészség

Ebben a betegségben kétszer annyi nő hal meg itthon a Covid miatt, mint korábban

Ezek a legfontosabb emlővizsgálati módszerek

A mammográfia nem hagyható el az emlőrák-szűrés folyamatából, hiszen léteznek olyan elváltozások – pl. a mikromeszesedések – amelyek csak ezzel a módszerrel láthatók. Ezt kiegészítve az ultrahangos vizsgálattal a hónalj és a kulcscsont környéki régiókat is feltérképezik. A vizsgálatok során, ha elváltozást érzékelnek, biopsziás mintavétel történik. A szövettani eredmény határozza meg ugyanis pontosan az adott elváltozás mibenlétét, hogy jó vagy rosszindulatú daganatról, esetleg valamilyen egyébről van-e szó. A mellrákkal diagnosztizált, de már gyógyult betegek esetében nagyon fontos a meghatározott intervallummal végzett rendszeres kontroll, amely általában komplex vizsgálattal (mammográfia + ultrahang+ fizikális vizsgálat) történik. Előfordul kiegészítő vizsgálatként a kontrasztanyagos mammográfia is, amelynél vizsgálat során, intravénásan kontrasztanyag kerül a véráramba, mivel bizonyos emlőelváltozások ezt fokozott mértékben veszik fel, így sokkal jobban láthatók, a kiterjedésük, jellegük meghatározása is sokkal pontosabb. Az emlő diagnosztika része az emlő MR-vizsgálat is, mely során áttekinthető az emlők teljes állománya és jól megítélhető a beültetett implantátumok szerkezete, állapota is. Az MRI az emlőben található elváltozást karakterizálja, illetve megmutatja annak térbeli kiterjedését, sok esetben itt derül ki az is, ha a másik emlőben is elindult valamilyen változás.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Mit érdemes figyelembe venni mammográfia előtt?

Hormonálisan aktív hölgyek esetében mammográfiára és MR-vizsgálatra a legoptimálisabb időpont a menstruáció kezdetétől számított második-harmadik hét között van, ekkor a legkevésbé érzékeny az emlő és alacsonyabb a mirigyek aktivitása, ami az MR vizsgálat értékelésénél fontos tényező. Menopauza után azonban nincs szükség különösebb időzítésre. Jelenleg a pandémia idején felhívták a figyelmet arra, hogy a COVID-19 védőoltások megduzzadt nyirokcsomókat okozhatnak, ez pedig álpozitív diagnózishoz vezethet, így érdemes a mammográfiát az oltást megelőzően vagy pár héttel utána elvégeztetni.

A világjárvány miatt elmaradnak a mammográfiai szűrések

Fotó: 123rf

A különböző vakcinákkal szembeni reakciók igen eltérőek, így könnyen előfordulhatnak erős fájdalmak, hőemelkedés, láz, valamint kimerültség is. A CDC, azaz az amerikai járványügyi hatóság adatai szerint, a nők általában jóval erősebb mellékhatásokat tapasztalnak a koronavírus elleni védőoltás beadása után, mint az erősebbik nem tagjai. A szakértők szerint ez egyáltalán nem szokatlan, sőt igen egyszerű magyarázata van.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Egészség
Sztárok
Ugyan teljesen átalakult zsűrivel és megújult lendülettel tért vissza a képernyőre a Megasztár legújabb évada, a műsorból kikerült Tóth Gabi személye továbbra is folyamatosan jelen van a stúdióban.
Sztárok
Súlyos információkat hozott nyilvánosságra Molnár Áron: a színész-aktivista kiderítette, hogy a Fóti Gyermekotthon korábbi igazgatója, a korábban verbális és fizikai abúzusokkal megvádolt Páger Pál...
Home&Design
Egy friss kutatás szerint sok otthon levegője főzés közben olyan mértékben szennyeződhet, amely már egészségügyi kockázatot is jelenthet.
Lifestyle
Amikor a hosszú élettartamról és a halálozási arányt befolyásoló tényezőkről van szó, általában az olyan alapvető életmódbeli dolgok kerülnek előtérbe, mint a rendszeres testmozgás és az egészséges...
Lifestyle
A szervezet tápanyaghiány esetén elsőként a létfontosságú belső szervek működését igyekszik fenntartani, így a vitaminok és ásványi anyagok szintjének csökkenése leghamarabb a hajunkon és az...
Fashion&Beauty
A reggeli kapkodásban a nyitott szekrény előtt állva elhangzó „nincs egy rongyom se” mondat az egyik leguniverzálisabb női tapasztalat, valljuk be. Bár a gardróbunk gyakran roskadozik a ruháktól, a...