Ebben a betegségben kétszer annyi nő hal meg itthon a Covid miatt, mint korábban

Egyrészt maga a fertőzés az oka, másfelől pedig a szükséges szűrővizsgálatok elmaradása.

Felfüggesztették a szűrőprogramokat

A pandémia miatt elmaradó mellrákszűrések miatt az elkövetkező 10 évben a 100 ezer nőre jutó halálesetek számra 2,35-szorosára növekedhet. A COVID-19 járvány miatt ugyanis világszerte ideiglenesen felfüggesztették, illetve halasztották a mellrák-szűrő programokat, holott a korai stádiumban diagnosztizált emlődaganat jó eséllyel kezelhető, szemben az emlő nagyobb részét érintő, esetleg áttéteket adó előrehaladottabb stádiumú betegséggel. „Nagyon fontos, hogy most a világjárvány idején se hanyagoljuk el a rákszűrési programokat. A röntgen-mammográfia az emlőrák-szűrés alap-eljárása. A szűrés 40 év fölött évente javasolt, azoknak – akiknek a családjában előfordult a mellrák – 5 évvel azelőtt kell elkezdeni a rendszeres mammográfia vizsgálatokat, mielőtt a rokonnál az igazolt megbetegedés történt.” – hangsúlyozta Dr. Kardos Lilla, az Affidea Magyarország vezető orvosigazgatója. Magyarországon egyébként évente közel 10.000 mellrákos esetet diagnosztizálnak és mintegy 2000-en vesztik életüket a túl későn felfedezett, rosszindulatú emlődaganat következtében.

Tévhitek a mellrákszűréssel kapcsolatban

Sokan hatékony szűrő módszernek tekintik az ultrahangos, illetve a nőgyógyászati vizsgálaton történő emlőtapintásos vizsgálatot is, holott a szakmailag támogatott emlőrák-szűrés röntgen mammográfiával történik. Amennyiben a páciens implantátumokkal rendelkezik, a mammográfia külön felvételi technikával történik, illetve ajánlott kiegészíteni ultrahangos vizsgálattal is. A hölgyek jó része a mammográf által kifejtett kompressziótól tart a leginkább, holott a vizsgálat alatt érzékelhető nyomás professzionális szakasszisztensi közreműködéssel egyáltalán nem fájdalmas. Ma már léteznek önkompressziós mammográfok is, amelyeknél a páciens saját maga tudja irányítani a nyomás erejét. Dr. Kardos Lilla ezzel kapcsolatban elmondta: „Az Affidea Váci Greens központban működő önkompressziós mammográf népszerű a hölgyek körében, még akkor is, ha sok esetben nem saját maguk, hanem az asszisztens irányítja a kompressziót. Itt az emlőszűrés komplex vizsgálattal történik, amely magába foglalja a mammográfiát, a fizikai és az ultrahangos vizsgálatot egyaránt. Ez a három módszer együttesen képes a legátfogóbb képet adni az emlő állapotáról és szerkezetéről.”

Fotó: 123rf

Lapozz, cikkünk folytatódik!

Oldalak

  • 1
  • 2