Lifestyle

Döbbenetes: 63 évesen olyan a teste, akár az unokájának

Ép testben, ép lélek

Helen igyekezett sok időt tölteni a friss levegőn, rengeteg folyadékot fogyasztani, tisztán táplálkozni, alvással regenerálta magát és persze a kondit sem hagyta ki soha. Az egyik legfontosabb alapszabály szerinte az, hogy az alkoholtól és a cigarettától megszabaduljunk.
"Sok 60 évnél idősebb ember azt gondolja, hogy már túl késő változtatni a rossz szokásokon, vagy késő elkezdeni, kipróbálni valami újat, különösen az edzőteremben! Elég kényelmessé válnak." - mondja Helen. Helen arra bíztat mindenkit, hogy próbáljuk meg elfogadni azt, hogy testünk változik és bízzunk önmagunkban.

A nő hozzátette azt is, hogy a 60 éven felüliek nagyon sok kihívással néznek szembe. A legtöbbjük már túl van a menopauzán, ami azt jelenti, hogy a hormonok következtében a bőr lazább, a ráncok pedig mélyebbek. Egy idő után többé már nem érezzük, vagy látjuk fiatalságunkat, ezért a gondolkodásmódunkat kell gyökeresen megváltoztatni. Az amerikai nő azt mondja, hogy már egyáltalán nem fél az öregedéstől, sőt eddigi élete legjobb évei az ötödik X betöltése után jöttek.
„Jobban érzem magam és jobban nézek ki, mint valaha." - meséli Helen. A fitnesz versenyzőnek már több mint 12.000 követője van az Instagram-on. Követőivel szívesen osztja meg bevált edzéstippjeit és azt, hogy mit eszik a mindennapokban, hogy karban tartsa a testét ennyi idősen is.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Próbáld ki ezt a relaxációs technikát, hogy kipihenten ébredj egy kemény nap után is.

Fotó: Instagram/helenfritsch_ifbbpro Leadfotó: 123RF.com

Oldalak

Lifestyle
Fashion&Beauty
A farmer örök klasszikus, de idén nyáron egészen új oldalát mutatja. Egyetlen jól megválasztott darabbal pillanatok alatt trendi, mégis könnyed szettet varázsolhatsz belőle.
Lifestyle
Nyáron nem ritka, hogy egyre több pók bukkan fel a lakás különböző pontjain. Mielőtt vegyszerekhez nyúlnál, érdemes megismerni egy olyan növényt, amelynek illatát állítólag nem kedvelik ezek a...
Sztárok
Alig pár hete adott életet kisfiának Nemes Anna: az ATV népszerű műsorvezetőjét élete első, édesanyaként ünnepelt születésnapján pedig igencsak lenyűgözte a párja.
Utazás
A rolleres iszonyatos tempóban haladt, és majdnem elsodorta Orsi gyerekét is.
Sztárok
Melania Trump kifinomult stílusa hosszú évek óta a divat- és szépségvilág egyik legtöbbet elemzett témája. Bár a jelenlegi amerikai first lady ritkán beszél a sminkelési rutinjáról, néhány korábbi...
Lifestyle
Vírusként terjed a TikTokon a házaspár videója, akik kutyáikkal együtt cserélték le a huzatokat az ágyukon.