Fashion&Beauty

London: a hajam tart, és a bőröm is ragyog - Ez a titok!

London calling baby. Ha London hív, hát menni kell. Nem sokat kellett kérlelnie a barátnőmnek, hogy ugorjak ki hozzá a hétvégére a ködös Albionba. Mert bár a gyakran szemerkélő eső, a ködös táj és a szürke égbolt nem tartozik a legkedvesebb időjárási kombinációim közé, azért az ünnepi fényben pompázó Oxford Streetnek, egy kis shoppingnak vagy finom cidernek nehezen mondanék nemet. Szerencsére nem is kellett, úgyhogy check-in, reptér és irány Anglia. Vele együtt pedig az új szerzeményem, a FOREO LUNA mini 3 arctisztítója, amit élesben teszteltem az utam során. (x)

Ismerem a bőrömet

Az arcbőrömmel alapvetően jóban vagyok, megvannak a maga hibái, de 3X-en túl már azt hiszem, tudom kezelni és ápolni. Tudom melyik évszak a kedvence és azt is, hogy mely napokon (khmm) kell kiemelten gondoskodni róla. Az utazások alatt viszont teljesen elvesztem a kontrollt a bőröm felett. Fénylik, zsírosodik, a legfurcsább helyeken jönnek pattanások és kis piros foltocskák. A helyzeten a repülőgép száraz levegője és az ott keringő bacik természetesen csak rontanak. Ezért nem is vártam tovább az arcfrissítéssel, ahogy a barátnőm lakásához értünk, rögtön megszabadultam az út porától.

A többi LUNA arctisztítóhoz hasonlóan a LUNA mini 3 is 8000 T-Sonic pulzálással rezeg, mindezt ultra-higiénikus, nem porózus, puha szilikon sörtékkel borítva. Amellett, hogy 1 perc alatt egy teljes tisztítást kapott a bőröm, frissítő masszázsnak sem volt utolsó! Ezután nem is volt kedvem nagy sminkeléshez, úgyis esett az eső, pandamacinak pedig végképp nem akartam kinézni London belvárosában, az elfolyt make-uptól. Városnézés, shopping, majd finom vacsora a Temze mellett: szuper napot zártunk. Hazaérve már csak annyi erőm maradt, hogy a LUNA-m 30 másodperces Glow Boost funkcióját használjam, ami ennyi idő alatt is egy szuper kompakt kezelést nyújtott.

A hős funkció

Következő reggel pont fotózni akartam a LUNA-t, de a barátnőm kisfiának is eléggé megtetszhetett a készülék - biztosan játéknak nézte - és jól elkavarta a lakásban. A holléte homályban maradt, így bekapcsoltam az arctisztító másik menő funkcióját, a ‘Find my LUNA’ programot, ami Bluetooth-al vezérelve és a FOREO saját applikációjával összekötve segített megtalálni az elveszett kütyüt, hangosan rezegve.

Milyen szerencse, mert pont indult a kiránduló buszunk. Igazából már csak a buszon vettem észre, hogy nem is tettem fel aznapra alapozót, a bőröm szuper állapotban volt, a korábbi utazások okozta kellemetlenségeknek semmi nyoma.

A hazaindulásnál már nem volt kérdés mivel kezdem a check-in folyamatot. Addigra már megvolt a kedvenc LUNA programom: egy gyors arctisztítás 10-es fokozaton (12 intenzitásból lehet választani), 1 percig, app vezérelve. Utána minimális sminket tettem fel és mint a gyakorlott stewardessek, egy hanyag mozdulattal bedobtam a készüléket az utazótáskámba. London: még jövök. LUNA mini 3: téged pedig ezentúl máshova is viszlek magammal!

Oldalak

Fashion&Beauty
Fashion&Beauty
Ha úgy érzed, a bőröd elvesztette a fényét, megjelentek a sötétebb foltok, vagy egyszerűen csak hiányzik az a „friss ragyogás”, amire mindenki vágyik, van egy egyszerű megoldás: a C-vitamin.
Sztárok
Kevés arc ivódott be annyira egy egész generáció emlékezetébe, mint a Kinder csoki csomagolásán mosolygó kisfiúé – pedig a gyerekkori portré mögött álló Matteo Farneti mára felnőtt férfi lett.
Lifestyle
Növényt ültetni, gondozni és nevelhetni szép dolog, és több szempontból hasznos is. Azt viszont nem mondanánk, hogy mindig egyszerű feladat, hiszen sokszor előfordul, hogy hiába igyekszünk életben...
Sztárok
A Jonas Brothers szerint Joe Rocktábor felvételi anyaga olyan rossz minőségű volt, hogy a Disney vezetői azt hitték, valaki meg akarja viccelni őket – mégis ez indította el a testvérek világsiker...
Egészség
A délutáni szunyókálás jól eshet, de ha túl gyakran van rá szükséged, lehet, hogy a tested így jelezheti: valami nincs rendben az egészségeddel.