Sztárok

Brutális - Összeverték a Nyerő Páros sztárját

"Bumm a fejbe"

"A jó magyar mondás szerint jártak el velem. »Csak a fejét, hogy meg ne sántuljon«" – kezdte ironikusan a Blikknek Sánta László, majd így folytatta:

"Megkocogtattam egy hölgy vállát, és figyelmeztettem, hogy figyeljen a táskájára, mert nyitva maradt. Ezt a – szerintem segítőkész – gesztust az említett hölgy társaságában álló úr teljesen félreértette. Nem tetszett neki, hogy megszólítottam, és még hozzá is értem a barátnőjéhez. Azt mondta, »takarodjak«".

Video Ezért nem szabad télen teljesen lehúzni a redőnyt éjszakára

A színész azonban annyira meglepődött a reakción, hogy elismételte, ő csak segíteni akart. Szó szót követett, majd elcsattant az első pofon.

"Szinte egy másodperc alatt történt az egész, megkaptam az első, majd a második jobbost, aztán hirtelen megjelent még egy férfi a színen, tőle is kaptam párat, aztán kiderült, hogy nagyon gyorsan tudok futni. Lehet, hogy gyáva dolog volt, de egy 68 kilós, vézna gyerek vagyok, esélyem nem lett volna a két kétajtós szekrény ellen" – vázolta fel a színész, akinek a bunyó következtében eleredt az orra vére, feldagadt a szája, sőt, egy monoklit is szerzett.

Mit tett ezután? Lapozz!

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Rettentően fontos, hogy az agyunk megfelelően működjön, azonban milyen hatással van rá az új technikai őrület?
Egészség
A kenyér sokak szemében ma már tiltólistás élelmiszer, pedig a megfelelő típus kiválasztásával egyáltalán nem kell lemondani róla, még akkor sem, ha valaki a vércukorszintjére is odafigyel.
Sztárok
Sajnos nem olyan rég elhunyt Catherine O'Hara, aki a Reszkessetek, betörők!-ben Kevin anyukáját alakította, így most sok érdekesség előkerül róla.
Lifestyle
Abból is volt vita, hogy Magyarország a téli, vagy nyári időszámításhoz csatlakozzon, azonban a kormánynak van egy elképzelése.
Sztárok
A világ egyik legzártabb országának vezetője körül évek óta keringenek olyan történetek, amelyek messze túlmutatnak a politikán, és sokkal inkább egy bizarr, zárt világ belső logikáját tárják fel.
Sztárok
Kevesen tudják, hogy Katalin hercegné kifogástalan viselkedése és fegyelmezett eleganciája mögött egy gyerekkorban gyökeredző, kíméletlenül következetes anyai elv áll.