Sztárok

Psota Irén legfájdalmasabb titka: ezért nem születhetett soha gyermeke

A Nemzet Színésze halála előtt nem sokkal mesélt arról, miért nem lett belőle édesanya.

Szomorú titok

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

A kétszeres Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas színésznő, a Nemzet Színésze, Psota Irén 1929. március 28-án látta meg a napvilágot Budapesten. 1952-ben végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskolát, ezután azonnal a Madách Színházba került. 1980-ig játszott itt. Később a Népszínház, majd a Nemzeti Színház társulatának tagja volt. 2009-ben lépett utoljára színpadra, ezután teljesen visszavonult. Utolsó éveiben nagyon megromlott az egészsége, 2014-ben szívinfarktust kapott, 2015-ben pedig combnyaktörést szenvedett. Ezt újabb infarktus, majd egy durva tüdőgyulladás követte. Ekkor még hazatérhetett otthonába. 2016. februrár 25-én álmában hunyt el szívelégtelenség következtében.

Psota Irén nagyon fiatalon, mindössze 16 évesen esett először szerelembe, akkori párja Seregi László volt, az Operaház koreográfusa. Három évig voltak együtt. "Három évig voltunk együtt, és ő lett a mérce az érintésre. Nehezen heverem ki a szerelmeimet, de ha elmúlt, nem siránkoztam, csak csendesen belehaltam" - írta róla a színésznő a könyvében, amelyben Makk Károlyról és meg nem született gyermekeikről is megemlékezett. "Makk Károly volt az első élettársam. Tőle lett volna minden gyerekem. Mindegyiket meg akartam tartani, de ő mindig talált kifogást: most elsőéves vagy, most még csak másodikos..." - árulta el Psota, akinek az abortuszok miatt később már nem születhetett gyermeke.

A soul királynője idén lenne 79 éves. Az énekesnő csillogó sikere mögött azonban súlyos tragédiák sorakoznak.

Leadfotó: Mediaklikk

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Gyökeres változások a TV2-nél: felállt az új hírműsor csapata, amelyben tapasztalt visszatérők és teljesen friss arcok is helyet kaptak.
Lifestyle
Kapu Tibor drámai hangvételű bejegyzésben állt ki Polgár Judit mellett, miután a sakklegendát felkérték államfőjelöltnek.
Sztárok
Nyílt levélben határolódtak el a vezetőségtől és hűtlen kezeléssel "gyanúsított" alkotóktól a Budapesti Operettszínház elismert művészei.
Lifestyle
Sokkolta a szépségipar világát a hír: alig 35 éves korában életét vesztette a Miss Universe Jamaica korábbi döntőse, LaToya Malcolm.
Lifestyle
Egy történelmi, 19. századi kőház megvásárlásával akarta valóra váltani régi álmát a házaspár, ám a kulcsátvétel után azonnal elszabadult a rémálom.
Lifestyle
Sokan azt hiszik, 50 felett már csak a kímélő mozgásformák jöhetnek szóba, pedig a szakértők szerint van egy edzéstípus, amely még ezeknél is több előnnyel járhat. Ráadásul nem kell hozzá...