Utazás

Ide mindenki visszavágyik! Bemutatkozik Grado, az olasz szigetváros

Március elején egy kisebb csapattal utaztunk az olaszországi Gardóba, hogy felfedezzük a szigetváros minden csodáját. Azóta is mindannyian visszavágyunk és ezzel te is garantáltan így leszel, ha ránk hallgatsz és még az idén elutazol ide!

Budapest – Grado - Így juthatsz el az olasz kikötővárosba

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Grado Budapesttől 600 kilométerre található, így akár autóval, busszal is viszonylag könnyen elérhető. Az út ebben az esetben körülbelül 6 óra hosszúságú, igaz ez nagyban függ attól, hányszor és mennyi időre állunk meg pihenni az utazás során. Ha valaki nehezen viseli a hosszúra nyúló autós utakat, akkor természetesen választhatja a repülést is. Budapestről Triesztbe érkeznek a gépek, innen busszal vagy autóval juthatunk el az 53 kilométerrel arrébb fekvő Gradóba. Repülővel az út nagyjából 3 óra.

A városról – Grado története néhány mondatban

Grado városában már 2000 évvel ezelőtt is éltek, itt volt ugyanis a római kori település, Aquileia kikötője. Ez volt a korai keresztény közösségek egyik legfejlettebb városa, amit 452-ben Attila hun hadai pusztítottak el. A mai Grado óvárosa ezután épült fel. A turisták térképére a 19. században került fel, azóta népszerű fürdőváros. A szigetvárost ma autóval két középkori úttá alakított gáton lehet megközelíteni.

Lapozz, cikkünk a következő oldalon folytatódik!

Fotók: Kálló Péter

Vigyázat, jönnek a sirályok!

Csapatunk egy napsütéses péntek délután érkezett meg a városkába, ahol végtelen nyugalom fogadott bennünket. Első utunk a tengerpartra vezetett, hiszen abból itthon hiányt szenvedünk. (Imádom a Balatont, ne kövezzetek meg!) A kiépített sétány mellett számtalan bár és kávézó várja a vendégeket. Mi is leültünk egy cappuccinóra, majd gyorsan rendeltünk mellé a mozzarellával, aszalt paradicsommal és ruccolával bolondított szendvicsekből is párat. Ezekbe nem ártott kapaszkodni, mert a sirályok csak a megfelelő pillanatra vártak. Ha nem figyeltél, kilopták a kezedből. Szemtanúja voltam annak, amikor egy olasz hölgy paninijét meglovasították. Szerencsére az Aperol Spritz-nek – ez az olaszok fröccse - nem esett bántódása.

Ciao amici!

Nem sokkal ezután az óváros felé vettük az irányt, szerencsére gyalog, kényelmes tempóban is meg lehet mindent nézni 1-2 óra alatt. Nekünk, akik a budapesti pörgésben éljük a mindennapjainkat, hihetetlen élmény volt felvenni ennek a városkának a laza, könnyed ritmusát. Azt kell, hogy mondjam, gyorsan hozzá lehet szokni! A helyiek kedvesek, barátságosak, kimondottan szeretik a turistákat.

Fotók: Kálló Péter

Hal és tengeri herkentyűk minden mennyiségben

Mivel Grado kikötőváros, nem meglepő, hogy a helyiek legszívesebben különféle halakat, tengeri herkenytűket fogyasztanak. Bennünket is ilyen ételekkel kínáltak. Ez első hallásra talán egyhangúnak tűnhet, de egyáltalán nem volt az. Az olaszok egy étkezés alkalmával tucatnyi fogást szolgálnak fel, köretet, zöldséget, gyümölcsöt, mindenféle finomságot. A halételek ráadásul szuper frissen készülnek, a halászok ugyanis néhány órán belül leadják a fogást a halpiacon, ahonnan aztán az éttermekbe szállítják.

Golf Club Grado

Gradóban található a világ egyik legkülönlegesebb golfpályája. A klub a sziget másik, nem lakott csücskén található, a táj innen nézve is elképesztően szép. Ott jártunkkor egyébként nem csupán a játékosokat nézhettük a zöld füvön, hanem egy aranyos nutria családot is.

Palmanova

A hazafelé úton úgy döntöttünk, semmi pénzért nem hagyjuk ki a Gradótól 28 kilométerre fekvő Palmanova különleges városát, ezt is meg kellett néznünk. Az erődvárost a 16. században alapították, különleges kilencszögletű alaprajzát máig őrzi. A főtérre érve a templom felé vettük az irányt, ahol éppen a misét tartották.

Köszönet a Grado in Rete elnevezésű turisztikai networknek, akik lehetővé tették ezt az utazást!

Még több információ Olaszországról és Gradóról a Vison and Misson weboldalán, illetve Facebook-oldalán. Valamint szeretettel ajánljuk figyelmedbe idegenvezetőnk, Semperger Kinga Egy kis Itália nevű blogját, ahol számos hasznos tudnivalót megtalálsz, illetve szépséges fotókban gyönyörködhetsz!

Tudod, miért épp bordó az útleveled? Ezt jelentik az egyes színek

A négy fő árnyalat útlevél esetében a bordó, kék, zöld és fekete. De mit jelentenek ezek a színek?

Fotók; Leadfotó: Kálló Péter

Oldalak

Utazás
Sztárok
Diana hercegné halála után Nagy-Britannia hetekre megállt, a gyász pedig nemcsak az utcákon, hanem a palota falai között is mindent áthatott. A háttérben azonban olyan döntések születtek, amelyekről...
Sztárok
II. Erzsébet ritkán vesztette el a hidegvérét, de amikor valaki megszegte a királyi szabályokat, mindenki tudta, hogy a királynő nem fogja szó nélkül hagyni.
Egészség
Nyugdíjas korban nagyon fontos, hogy meglegyen a megfelelő vitaminmennyiség, mert ez segít megőrizni a fittséget és egészséget.
Lifestyle
A Szűzre az ismeretségi körének köszönhetően talál rá a szerelem. Hétvégi szerelmi horoszkóp.
Lifestyle
Ma már egyre népszerűbbek a csomagautomaták, szóval nem árt résen lenni, mert lehet nem lesz benne semmi.
Lifestyle
Az Eurostat adatai alapján Magyarországon a felnőtt nők 49,1 százaléka tapasztalt már élete során fizikai vagy szexuális erőszakot, beleértve a fenyegetést, 43,8 százalék pedig kapcsolaton belül élte...