Sokkoló adatok: Magyarországon a nők csaknem fele élt már át kapcsolaton belül erőszakot, csupán 13 százalék megy a rendőrségre

Az Eurostat adatai alapján Magyarországon a felnőtt nők 49,1 százaléka tapasztalt már élete során fizikai vagy szexuális erőszakot, beleértve a fenyegetést, 43,8 százalék pedig kapcsolaton belül élte ezt át. A nők 41,1 százalékát a volt vagy aktuális intim partnere bántalmazta. Sokak számára a munkahely az egyetlen olyan hely, ahol biztonságban érzik magukat.
Támogatás szakértőkkel összefogva
Magyarországon a nők 43,8 százaléka élt már át kapcsolaton belül erőszakot, a Tesco munkavállalóinak pedig 17 százaléka. Sokak számára a munkahely az egyetlen olyan hely, ahol biztonságban érzik magukat. A vállalat számára elsődleges a biztonságos környezet megteremtése, melyet külön szabályzattal is támogat. Ennek részeként az áruházlánc plusz fizetett szabadnapokkal, szakértői tanácsadással és anyagi segítséggel támogatja az érintett kollégákat, valamint az Ökumenikus Segélyszervezettel közös egyedülálló szemléletformáló oktatás keretében arra tanítja és ösztönzi munkatársait, hogy felismerjék a jeleket, és tudják, hova kell fordulni ebben a helyzetben.
Az ENSZ megfogalmazása szerint kapcsolati erőszak minden olyan viselkedés, amelyet a családon vagy háztartáson belül a hatalom megszerzésére vagy fenntartására és az egyén feletti ellenőrzés gyakorlására használnak. Olyan fizikai, szexuális, érzelmi, gazdasági vagy pszichológiai cselekedet vagy fenyegetés, amely negatív módon befolyásol egy másik személyt. Jellemzője, hogy időnként vagy rendszeresen ismétlődik, sokáig fennáll, és intenzitása idővel fokozódik, mivel az áldozat szoros kapcsolatban van az elkövetővel. A biztonságérzet ugyanakkor alapvető emberi szükséglet, testi és lelki jóllétünk egyik alapja.
„Mivel produktív életünk akár egyharmadát is munkával töltjük, munkáltatóként biztosítanunk kell a biztonságos környezetet, és a nehéz időkben is támogatást nyújtanunk. Ezért is dolgoztuk ki tavaly gyermekvédelmi útmutatónkat a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány közreműködésével duális képzésen nálunk tanuló több ezer kiskorú maximális biztonságának megteremtésére. Több mint 8 ezer munkavállalónk van, közel 70 százalékuk nő, így az országos statisztikák alapján sajnos elkerülhetetlen, hogy a kollégáink közül is többen kapcsolati erőszak elszenvedői. Számukra a munkahely gyakran azon kevés helyek egyike, ahol izolálódhatnak bántalmazójuktól, és ha biztonságban érzik magukat, segítséget kérnek. Nemrég implementált új szabályzatunkkal különféle támogatási formákat nyújtunk a családon belüli erőszakot átélt kollégák megsegítésére. Stratégiai partnerünkkel, az Ökumenikus Segélyszervezettel közösen pedig megtanítjuk beazonosítani a bántalmazást, és megmutatjuk kollégáinknak, hogyan támogathatják bántalmazott társaikat. A segítségkérő nemzetközi kézjel felismerése, illetve a szükséges intézkedések megtétele is a tananyag része lesz, így vásárlóinknak is tudunk majd segíteni”– mondta Túróczi Norbert, a Tesco-Global Zrt. HR-vezetője.
Lapozz! A cikk a következő oldalon folytatódik!























