Utazás

Ide mindenki visszavágyik! Bemutatkozik Grado, az olasz szigetváros

Március elején egy kisebb csapattal utaztunk az olaszországi Gardóba, hogy felfedezzük a szigetváros minden csodáját. Azóta is mindannyian visszavágyunk és ezzel te is garantáltan így leszel, ha ránk hallgatsz és még az idén elutazol ide!

Budapest – Grado - Így juthatsz el az olasz kikötővárosba

Grado Budapesttől 600 kilométerre található, így akár autóval, busszal is viszonylag könnyen elérhető. Az út ebben az esetben körülbelül 6 óra hosszúságú, igaz ez nagyban függ attól, hányszor és mennyi időre állunk meg pihenni az utazás során. Ha valaki nehezen viseli a hosszúra nyúló autós utakat, akkor természetesen választhatja a repülést is. Budapestről Triesztbe érkeznek a gépek, innen busszal vagy autóval juthatunk el az 53 kilométerrel arrébb fekvő Gradóba. Repülővel az út nagyjából 3 óra.

A városról – Grado története néhány mondatban

Grado városában már 2000 évvel ezelőtt is éltek, itt volt ugyanis a római kori település, Aquileia kikötője. Ez volt a korai keresztény közösségek egyik legfejlettebb városa, amit 452-ben Attila hun hadai pusztítottak el. A mai Grado óvárosa ezután épült fel. A turisták térképére a 19. században került fel, azóta népszerű fürdőváros. A szigetvárost ma autóval két középkori úttá alakított gáton lehet megközelíteni.

Lapozz, cikkünk a következő oldalon folytatódik!

Fotók: Kálló Péter

Oldalak

Utazás
Sztárok
A walesi hercegné március végén, a közösségi médiában jelentette be, hogy rákot diagnosztizáltak az orvosok. A legfrissebb fejlemények arra engednek következtetni, hogy súlyosbodott Katalin állapota.
Lifestyle
Egyetlen dologra érdemes fókuszálnod, amiből rögtön leszűrhető, ha a beszélgetőpartnered épp megpróbál átverni téged.