Lifestyle

Gazdagnak lenni nem bűn – a szegénység pedig nem erény

Eckhart Tolle ebben a témában is kiváló példa

Épp nincstelen volt, amikor rászakadt a megvilágosodás boldogsága – vagyis ez valóban nem függ semmi külsőségtől. Mivel azonban ez egy csodás és örömteli teremtő állapot, amelyben akadálytalanul áramolnak az isteni energiák, lassacskán meggazdagodott. Emiatt kritika is éri őt olykor az értetlenektől. De te csak csodáld szívből, és hallgasd a tantásait, hogy a te életed is ilyen szépen felemelkedhessen, hiszen erre minden egyes lélekben ott rejlik a képesség. Az mindenképpen helyénvaló megállapítás, hogy elsődlegesen ne a meggazdagodásra törekedj, hanem isteni lelked megtalálására, és a vele való összhangra, mert ha ez megvan, magával hozza léted minden síkjának felemelkedését.

„A Bőséget csak úgy teremtheted meg a világodban, fizikai formában (pl. pénz, autó, ház, stb.) ha belül már megvan a Bőség érzése. A Bőség minden pillanatban ott van benned, de az elméd történetmesélése gyakran elfedi ezt előled. Elég ébernek és jelenlévőnek kell lenned, hogy felismerd a Végtelen Bőséget ami mindig is benned volt, és mindvégig arra várt, hogy valamilyen formában megnyilvánuljon rajtad keresztül a jelenben."

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

~ Eckhart Tolle

Te hallottál már a Teremtődobozról? Megváltoztathatja az életed

Több mint egy évtizede történt, hogy legkedvesebb barátnőm megismertetett a teremtődobozzal, ami annyira megtetszett, hogy azonnal akcióba lendültem. Olvasd el, hogyan változtathatod meg te is az életed egy ilyen dobozzal, és egyáltalán, hogyan lehet szert tenni rá!

Videó: youtube.com; Leadfotó: pinterest.com

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
A párodat imádod, jól működik az intimitás, a mindennapok azonban valóságos verbális háborúkkal telnek? Nos, a jelek szerint a gond, lehet, hogy a csillagokban keresendő.
Sztárok
Greta Scacchi a nyolcvanas és kilencvenes évek egyik legkülönlegesebb szépségű európai filmsztárja volt, aki nemcsak külsejével, hanem tehetségével és merész szerepválasztásaival is maradandó nyomot...
Lifestyle
A nagyszülőknek gyakran van igazuk - már csak a tapasztalataik alapján is. De akadnak olyan bölcsességek nagyiéktól, amiknek semmi alapja.
Utazás
A repülés világa mindig is lenyűgözte az embereket, sokan kíváncsiak a pilóták és légiutaskísérők zárt világára. Majoros Mirtill légiutaskísérő és influenszer most lerántotta a leplet az egyik...
Lifestyle
Az Ikrek egy őszinte vallomásnak is szem- és fültanúja lehet a mai napon - olvasd el napi horoszkópodat te is!
Sztárok
Úgy tűnik, ismét komoly feszültség alakult ki a brit királyi családban, Vilmos herceg ugyanis állítólag egyre türelmetlenebb Harry és Meghan helyzete miatt.