Sztárok

Rengeteget fogyott Bajor Imre szépséges lánya - Lili nem tud túllépni veszteségén

Bajor Imre lassan két éve hunyt el, ám szerettei még ma sem dolgozták fel teljesen a történteket. Lánya, a 20 éves Lili például elképesztően sokat fogyott bánatában. A fiatal színésznő a Lokálnak nyilatkozott az elmúlt évekről.

Bajor Lili nem tudja feldolgzni apukája elvesztését

A sokak által imádott Bajor Imre kálváriája 2010-ben kezdődött, amikor otthonában összeesett, akkor kimerültség miatt szállították kórházba. Miután két és fél hónap kényszerpihenőre ment, végre visszatérhetett munkájához. A Heti Hetesben nem csak kollégái, hanem a nézők is nagy szeretettel fogadták. 2013-ban ismét lebetegedett, majd 2014 elején kiderült, agydaganata van. Még abban az évben, augusztus 6-án elhunyt. Bajor Imrét özvegye, Berdár Ildikó, valamint volt párja, Hámori Eszter színésznő és két közös gyermekük, Lili és Marci azóta is gyászolják.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

"Nem hiszem, hogy valaha túllépek ezen. A legnagyobb gyászban sem fordultam szakemberhez, mert úgy gondoltam, magamnak kell megküzdenem ezzel az érzéssel. Próbáltam a munkára koncentrálni, és örültem annak, hogy voltak emberek, akik átsegítettek a nehezén. Igyekeztem nem „ráterhelni” másokra a fájdalmamat, és próbáltam nem csak erről beszélni. Hosszú út vezetett odáig, hogy megértettem: nem lehet mindent ennek alárendelni. Persze mindennap eszembe jut édesapám! Ilyen helyzetben az ember sokáig hibáztatja magát, az volt bennem, hogy miért csak ennyi időt töltöttünk együtt, és annyi minden lenne még, amiről beszélnünk kellett volna" - mesélte a Lokálnak Bajor Lili, a színész 20 éves lánya, aki maga is színészetet tanul a Színház- és Filmművészeti Egyetemen.

Lapozz, cikkünk a következő oldalon folytatódik!

Fotó: facebook.com/bajorlili

Oldalak

Sztárok
Utazás
A rolleres iszonyatos tempóban haladt, és majdnem elsodorta Orsi gyerekét is.
Sztárok
Melania Trump kifinomult stílusa hosszú évek óta a divat- és szépségvilág egyik legtöbbet elemzett témája. Bár a jelenlegi amerikai first lady ritkán beszél a sminkelési rutinjáról, néhány korábbi...
Lifestyle
Vírusként terjed a TikTokon a házaspár videója, akik kutyáikkal együtt cserélték le a huzatokat az ágyukon.
Lifestyle
A Szűznek a Nap energiája segít abban, hogy ne csak dolgozzon, hanem élvezze is az apró sikereket. Olvasd el te is napi horoszkópodat!
Egészség
Akad olyan, aki reggel nem igazán képes beállni a zuhany alá, a többség még este hanyagolná a fáradtság miatt.
Utazás
Magyarországon is egyre többen látnak nyestet, amik kezdenek elszaporodni a belváros környékén.