Sztárok

„Kissé szeleburdi és spontán család vagyunk” - Kőhalmi Zoltánnal beszélgettünk

Idén nyáron ötödik alkalommal szervezi meg a Dumaszínház népszerű balatoni eseményét, a Dumafüred Fesztivált július 22-31. között. A rendezvény tíz napja alatt már jól ismert előadókkal találkozhatunk – többek között Kőhalmi Zoltán is látható lesz a színpadon, erről mesélt nekünk.

Idén is lesz Dumafüred, és Te vagy az egyik plakátarca. Kezdetektől fogva fellépsz ezen a fesztiválon; idén melyik előadásokban lehet látni téged?

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Július 23-án és 30-án én is résztvevő leszek az All Starsban. Ez pont olyan, mint bármelyik dumafüredi fellépés – humoristák beszélnek és állnak pólóban, rövidgatyában és szandálban. Ezekre az előadásokra sok néző jön el, és nagyon jó a hangulat. 24-én az önálló estemmel fogok fellépni A pesszimizmus előnyei címmel, ezeken felül egy új darabot is színpadra viszünk Belül semmi cím alatt. Ez egy új, kabarészerű produkció, amelyben a konferanszié szerepében fogok feltűnni. Régóta terveztük már, hogy rendes kabarét csinálunk, ami jelenetekből áll és megírt szövegből építkezik. Az említett dolgok díszletekkel, jelmezekkel együtt fájóan hiányoznak az utóbbi időben a kabaré palettájáról. Ha csak a Humorfesztiválra gondolok – az előzőhöz képest, amin részt vettem 1998-ban – 2006-ra teljesen átalakult a mezőny, elözönlötték a Dunaszínház fellépői, és azóta mindenki úgy gondolja, hogy ez a humor.

Különböző városokban felléptetek már a Belül semmivel, és egy előadásotok Budapesten is volt. Lehet különbséget tenni a fővárosi és a vidéki közönség reakciója között?

Nem nagyon tudjuk összehasonlítani. Itt Pesten általában kisebb a tér, vidéken pedig többnyire nagyobb színháztermekben játszunk, ami alkalmasabb a jelenetek megvalósítására. Ami inkább fontos, hogy aki nem tudja, mire jön, és csak a nevek miatt veszi meg a jegyet, stand-upra számít, és sokszor az első pillanatokban meghökken, hogy ez egy színházi előadás. Mostanában mondjuk már egyre kevesebb az ilyen eset.

És mennyiben más a füredi közönség?

Csodálatos nyári közönség, sokszor még Budapestről is eljönnek. A stressztől megszabadult, adott esetben fürdőgatyás nézők, akik jól akarnak szórakozni.

Lapozz, az interjú a következő oldalon folytatódik!

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Ismét felrobbantotta a közösségi médiát a 42 éves realitysztár. Khloé Kardashian legújabb Instagram-fotói láttán a rajongók megint azt találgatják: vajon egy jó sminkről vagy újabb szépészeti...
Sztárok
A kilencvenes évek egyik legszeretettebb kultfilmje, az Átkozott boszorkák (Practical Magic) végre megkapja a várva várt folytatását. Ráadásul nem is akárhogyan: Sandra Bullock és Nicole Kidman ismét...
Lifestyle
Egy ártatlannak tűnő kérdés ma egészen mély gondolatokat indíthat el a Bikábam. Olvasd el te is napi horoszkópodat!
Sztárok
Sophia Loren mindig is rajongott az olasz konyháért, és a legenda szerint a jó tészta nála nem luxus, hanem a kiegyensúlyozott élet egyik legnagyobb öröme.
Lifestyle
Amikor az őszi kánikulát lassan felváltja a hűvösebb időjárás, sokan hajlamosak elkenődni, és a napsütést gyászolni. Pedig az ősz nem a nyár vége, hanem egy teljesen új, utánozhatatlan életérzés...
Egészség
A betegség nem gyógyítható, de a felismerés ideje meghatározza, mennyi ideig maradhat meg a beteg önállósága, kapcsolatai és életminősége.