Inspiráló nők

4 meghatározó dolog, amire talán nem is gondoltál - Így nevelj a gyermekedből sikeres felnőttet!

Alighanem szülőként neked is minden vágyad, hogy gyermeked megtalálja a helyét az életben, boldog, sikeres felnőtt legyen. Ennek érdekében sok mindent megteszel, de nem mindegy, hogy mit és hogyan. Időnként elveszünk az információ rengetegében, máskor szinte eszköztelennek érezzük magunkat. Pedig csak a legjobbat szeretnénk biztosítani gyermekeinknek.

Ne aggódd túl!

A túlzott szülői féltés nehezíti a gyermek fejlődését, önállósodását, leválását. Nem tanulja meg megvívni a maga harcait, érvényesíteni az érdekeit, megvédeni magát. Minden pofontól nem tudjuk megvédeni a gyerekeinket. Kellenek az életben a saját tapasztalatok, saját élmények, kudarcok ahhoz, hogy megtanuljanak saját magukért kiállni, kialakítani a saját megküzdési stratégiájukat, kipróbálni magukat nagyon különböző helyzetekben.

Mindegy, milyen korú gyerekről beszélünk, a maga szintjén meg kell tapasztalnia, mi működik, és mi nem. Persze beszélgetéssel, közös játékkal, sok figyelemmel terelgethetjük, elmondhatjuk, miről mit gondolunk, de a döntést hagyjuk rájuk. A saját megoldásukat kell megtalálniuk. A lényeg, hogy azt érezze, mi mindig mögötte állunk, támogatjuk.

Figyelj rá!

Persze mondhatnád, mást sem teszel, csak figyeled, mióta megszületett. Ez így is marad még hosszú évtizedeken keresztül. Fogadd el, hogy ő egy önálló személyiség. Szülőként akkor segíted a legjobban, ha figyelsz rá, terelgeted, minél több dolgot megmutatsz neki a világból. Ha vele vagy, tényleg legyél vele, ne csak fizikailag. Törekedjetek minőségi időt együtt tölteni. Ami nem hosszban, hanem tartalomban mérhető. Mindenki figyelemre vágyik, kortól függetlenül. Ha érzi, hogy tényleg érdekel, mi történt vele, mi foglalkoztatja, mi bántja, stb. akkor biztosan őszintén meg tud nyílni. Ennél többet pedig nem is várhatunk, mint egy bizalmon alapuló szülő-gyerek kapcsolat.

Fotó: buyme2day.com

Oldalak

Inspiráló nők
Lifestyle
A Magyar Nemzeti Bank nem totojázott, és be is vezette az új pénzérméket. Valóban gyönyörűen néznek ki!
Utazás
A külgazdasági és külügyminiszter egy hétfői rendezvényen arról beszélt: elképesztő, hogy az ukrajnai háború kapcsán egyes vezető európai politikusok már nukleáris fegyverek bevetéséről is beszélnek...
Egészség
Gondoltad volna, hogy van egy olyan népszerű reggeli fogás, amely gyakorlatilag minden egészségügyi problémára valódi gyógyír lehet? Cikkünkből megtudhatod, mit is ajánlott fogyasztanod minél...