Sztárok

Új műfajt talált ki a Dumaszínház sztárja - Máris imádja a közönség

A Tesztbeszéd egy teljesen új formátumú, interaktív előadás, melyben a Dumaszínház legbátrabb fellépői a színpadra állva megtudhatják, mit is gondol róluk a közönség. Az ötletgazdával, egyben a műsor vezetőjével, Lovász Lászlóval beszélgettünk.

Honnan jött ennek az új műfajnak az ötlete?

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Sokat agyalok azon, hogyan lehet valakit igazán jól megismerni, jól beszéltetni, olyan dolgokat kihozni belőle, amiket sima kérdésekkel nem feltétlenül sikerülne. A Tesztbeszédnek ez a lényege. Sok interjút és beszélgetést vezettem már, tudom, hogy amikor valaki elmondja, milyennek látja magát, az kívülről egyáltalán nem biztos, hogy úgy is jön le. Itt a közönségnek lehetősége nyílik rá, hogy szervezett formában – a) vagy b) lehetőségre szavazva – elmondja, milyennek látja a fellépőt, aki megkapja a lehetőséget, hogy válaszoljon. Ez számára ugyanannyira érdekes és izgalmas, mint a nézőknek.

Nehéz volt meggyőzni a vendégeid, hogy részt vegyenek a beszélgetésen?

Nem, mindenki rögtön azt mondta, szívesen jön. A Dumaszínházasokkal nagyon jó a viszonyom, tudják, mit csinálok, ismernek, sokat dolgozunk együtt. Egy ilyen beszélgetésen fontos a bizalom, hogy a partner tudja, nem hozom kellemetlen helyzetbe, és valami színvonalas produktum fog az egészből kisülni. Ezek mind fontosak, de mivel ismernek, nem tartott sokáig rábeszélni őket.

Volt valaki olyan, akit új oldaláról ismertél meg, és meglepetést okozott?

Nagyon érdekes volt megismerni, ahogy Badár Sándor a világot szemléli. Alapból is nagyon laza, őszinte és természetes figurának gondoltam, de hihetetlen, mennyire megnyugtató, egészséges lélekkel éli az életét. Öröm volt nézni a színpadon, akár még egy órát rá tudtam volna dobni a beszélgetésre. De Aranyosi Péterrel is rendkívül élveztem a közös munkát. Lehet, hogy neki eddig többször találkoztam a mogorva, mint a könnyed oldalával, mindenesetre a beszélgetésen nagyon szórakoztató volt vele dolgozni: megtaláltuk egymás tempóját, jól éreztük, hogy milyen irányba is menjünk.

Klikk tovább és megtudod, mit szólt a közönség!

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Hosszú és őszinte interjút adott a Storynak Radnai Márk, aki a feszített politikai tempó mellett a ferences gimnáziumi éveiről, a színházi rendezésről, valamint a párjával, Déliával tervezett jövő...
Home&Design
Az ősz beköszöntével nemcsak a ruhatárunk, hanem az otthonunk is új színekre és textúrákra vágyik. Mutatjuk, mely árnyalatok, anyagok és formák hódítanak idén, ha igazán trendi enteriőrt szeretnél.
Sztárok
Diana hercegné öccse, Charles Spencer könyvet írt a nővéréről, amelyben a halála körüli pletykákat is érintette.
Lifestyle
Kevéssé köztudott, de Fásy Ádám karrierje a vendéglátóiparban indult, ahol a ranglétra legalsó fokától a vezérigazgatói posztig jutott, szenvedélyét pedig a mai napig saját receptoldalán éli meg.
Sztárok
Molnár Attila, azaz DESH lett az Európai Unió legsikeresebb helyi előadója egy friss zeneipari jelentés szerint, miközben a magyar slágerlistákat egyedülálló módon uralja, és már a Puskás Arénás...
Sztárok
Bár a brit sajtó elleni pereskedések és a dollármilliós luxuskiadások jelentős vagyont emésztenek fel, Harry herceg és Meghan Markle a sajtóperek, ingatlanok és vállalkozások hálójában továbbra is...