Egészség

Előzd meg az Alzheimer-kór kialakulását: fogyassz minél több halat!

A tengeri halakban lévő Omega-3 zsírsavak jótékony hatást gyakorolnak az agyra, ami által az jobban ellenáll a leépülésnek. Mi a helyzet azonban a halakban lévő higannyal, amiről viszont éppen az tartják, hogy káros az egészségünkre? Egy új kutatás bebizonyította, hogy utóbbi miatt nem kell aggódni, hiszen a tenger gyümölcseiben található higany és a demencia kapcsolatára nincs semmilyen tudományos bizonyíték.

Bizonyítottan jót tesz

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

A kutatókat régóta foglalkoztatja a különböző mentális betegségek és a tengeri halfogyasztás kapcsolata, ugyanis annak ellenére, hogy az Omega-3 zsírsavról köztudott, hogy fontos az egészségmegőrzés céljából, ezek az ételek higanyt is tartalmaznak, amiről viszont eddig úgy tartották, hogy veszélyt jelent.

Egy kutatás során 1997-től kezdve figyelték a résztvevők étrendjét. Azoknál, akik 2004 után haltak meg, elvégezték az agy boncolását, hogy kiderítsék, mekkora volt a higany szintje, és hogy ezzel összefüggésben van-e olyan idegrendszeri károsodás, ami demenciát jelezne.

Valóban több higanyt találtak azoknak az agyában, akik arról számoltak be, hogy több tengeri halat fogyasztanak, azonban a vizsgálat azt is kimutatta, hogy ez nem állt kapcsolatban az idegrendszeri károsodás mértékével. Ehelyett éppen a rendszeres halfogyasztóknál volt a legkevésbé jellemző, hogy Alzheimer-kórral diagnosztizálták volna őket. Az is érdekes megfigyelés volt, hogy a halfogyasztás még akkor is kedvezően hatott, ha az illetőnek hajlama volt a betegség kialakulására.

Fotó: shutterstock.com

Oldalak

Egészség
Lifestyle
Nem minden időszak kedvez a nagy döntéseknek vagy a kockázatvállalásnak. A következő napokban három csillagjegy számára olyan helyzetek alakulhatnak ki, amelyek fokozott figyelmet, türelmet és...
Lifestyle
Vannak időszakok, amikor úgy tűnik, minden összeáll: a lehetőségek szinte maguktól érkeznek, a régóta dédelgetett tervek pedig végre valóra válhatnak. A következő napokban három csillagjegy különösen...
Utazás
Alig érte el a végét a múlt heti rekordmeleg, hétfőn újra robban a hőségfüggöny: akár 37 fokig is emelkedhet a hőmérséklet a Kárpát-medencében.
Sztárok
Sebestyén Balázs DJ Oti néven 65 ezer ember előtt tartott hatalmas bulit szombat este a Hajógyári-szigeten, ám az örömöt súlyos botrány árnyékolja be.
Lifestyle
A csalók egyre rafináltabb módszerekkel próbálják megszerezni az emberek banki adatait, és már olyan helyzeteket is kihasználnak, amelyek teljesen hétköznapinak tűnnek. Egy parkolásnál például néhány...
Egészség
Bizonyos készítmények mellett nagyobb odafigyelés szükséges a hőhullámok idején - cikkünkben most eláruljuk, melyek ezek.