Lifestyle

Szeged, zuhogó eső, de a Mamma Mia! még mindig tart!

A főpróba

Rövidesen minden készen állt, és végre elkezdtük az előadást. Úgy éreztem magam, mint egy versenyló, aki előtt mindjárt kinyitják a kaput, és végre megmutathatja, mit tud! Az eső azonban folyamatosan szitált. A reflektorok fényében gyönyörű látvány volt ugyan, de hamarosan meg kellett szakítanunk az előadást, mert a meteorológiai szolgálat nem tudta azt, amit az égiek, hogy az eső továbbra sem adja fel. Húsz perc múlva ugyan újrakezdtük, de még kétszer meg kellett szakítani az előadást a körülmények miatt. Végül is, csak az első felvonást tudtuk lejátszani. Sajnos. Igaz, nem volt egyszerű. A színpad folyamatosan vizes volt. A táncosok csúszkáltak, a színészek nem különben, a jelmezcipők beáztak, kicsit fáztunk, kicsit áztunk, de a lendület, a kitartás és a lelkesedés nem hagyott alább! Az eső sem.

A szóló számomban (Lay all your love) van egy pillanat, amikor a táncosok is és én is békatalpat veszünk a lábunkra és úgy táncoljuk végig a dalt. Na az, igazán nagy kihívás volt. Szerencsére senkinek nem lett semmi baja! :) Mindenki óvatos volt, de megtett mindent, amit lehet. És nem várt sikere volt, de nem csak ennek a dalnak, hanem az egész előadásnak. Pontosabban az első felvonásnak. :) Minden tiszteletem a helyi és a Madách Színház műszaki dolgozóinak, akik fáradhatatlanul pakolásztak ki és be, a zenészeknek, hisz élő zene van természetesen, a táncosoknak, a színészeknek, mindenkinek aki a színpadon és körülötte dolgozott. És végül, de nem utolsó sorban, hadd emeljem meg a kalapom a közönség előtt! Elképesztő, hogy milyen kitartóak voltak, hogy az eső és a hideg ellenére itt ültek a nézőtéren, és bátorítottak minket. Sokat jelentett nekünk! Nagyon, de nagyon hálásak vagyunk! Köszönjük!

Amikor ezeket a sorokat írom, már készülünk a bemutatóra. Ha tegnap egy kicsit feszült voltam, akkor azt mondhatom, hogy ma NAGYON FESZÜLT VAGYOK! De legalább jó időt mondanak! :)

Az Erő legyen velünk!

Oldalak

Video Visszatérés a munkába kisgyerek mellől - tippek a szakértőtől
Lifestyle
Sztárok
Hihetetlen, milyen gyorsan repül az idő: Kate Hudson legidősebb gyermeke, Ryder Russell Robinson már 20 éves, ráadásul elképesztően sármos férfivá érett.
Lifestyle
Szerencsések azok, akik az alábbi három csillagjegyben születtek - nekik ugyanis remek hetük lesz!
Lifestyle
Az alábbi három csillagjegy egyike alatt születtél? Akkor várhatóan a te hetedet is próbatételek nehezítik meg.