Kipróbáltuk: a Mölltali-gleccser hótalppal

Természetesen nem a hegy teteje felé tartott a repülő csomag - amerre egyébként is haladtunk - megkímélve ezzel, hogy 20 dekával kevesebbet kelljen tovább cipelnem; hanem lefelé a sziklás szakadékba. El is tűnt a mélyben egy pillanat alatt, én meg csak álltam ott szomorúan. Próbáltam egyrészt feldolgozni, hogy milyen felelőtlen dolog volt bármit is elővenni, ami nincs a testemhez láncolva, na meg milyen kiegészítőket kell majd megint beszereznem a fotómasinához, mielőtt újra eljutnék egy ilyen klassz helyre.

A fal tetején állva a nagy gyászban észrevettem egy fekete pontot kb. 30 méterrel lejjebb. Teljesen lehetetlen pózban megakadt ott a tok két szikla között. Már szerveztem is fejben a mentőexpedíciót, erősen mérlegelve hogy mennyi esélyem van lemenni érte a meredek sziklás-havas falon a bakancsban, ha kibújnék a hótalpakból. Ekkor ért be minket a csapat hátsó fele, köztük a guide Mario, akinek gyorsan jeleztem, hogy problem van.

Nem lenne-e gond, ha lemásznék érte, mert igencsak szükségem lesz rá a későbbiekben és különben is, szerintem jó eséllyel meg tudom csinálni. Mégiscsak kikérem a véleményét, hogy lemehetek-e érte, hiszen ő felel itt értünk. Végigmért és nagyon rövid gondolkodási idő után lesajnálva mondta, hogy: nem! Elszomorodtam. De ő viszont lemegy érte. Újra felcsillant a remény! Úgyhogy Mario szó nélkül kivetkőzött a talpaiból, szépen lemászott a viharban a meredek havas falon, magához vette a szajrét, majd megjelent újra fent és a kezembe nyomta.

Azóta Super Mario.

Osztrák gulyás

Célunk egy kisebb hegycsúcs mögötti hütte volt, ahol természetesen ilyen időben már nem volt senki az üzemeltetőkön kívül. Megmutatták nekünk, hogy az osztrákok is tudnak gulyás levest főzni, csak egy kicsit más fajtát mint nálunk.

A cikk folytatása hamarosan érkezik.

Fotók: MELAN