Recept

Gesztenyepüré házilag

A gesztenyepürét a legtöbben mirelit gesztenyemasszából készítjük, de sokkal finomabb desszertet kapunk, ha mi magunk készítjük el.

A gesztenyék púpos tetejét éles késsel X alakban bevágjuk, vigyázva, hogy a gesztenye húsába ne nagyon vágjunk bele. A vágással felfelé alufóliával bélelt tepsire ültetjük a gesztenyéket, és vizet öntünk alájuk. 120 fokra előmelegített sütőben kb. 40-45 perc alatt megsütjük. Ez idő alatt a tetejük a vágás mentén kinyílik.

Még forrón neki kezdünk a sziszifuszi melónak: a gesztenyéket megszabadítjuk külső és belső héjuktól. Ha a belső barna héj esetleg nagyon nem akaródzna lejönni egyes szemekről (ahogy esetemben is történt), tegyük félre, és a végén pár percre forró vízbe dobjuk, utána (viszonylag) könnyen lehúzhatóvá válik az is. (1 kg gesztenyéből kb. nettó fél kiló pucolt lesz, a hozzávalók mennyiségei is ehhez vannak igazítva, így akinek kevesebb lenne a nettó súly, úgy arányosan a többi hozzávaló mennyiségét is csökkentse!) A csupasz gesztenyéket feltesszük főni a tejjel, 3 dl vízzel, a vaníliarúd kikapart magjaival és az üres vaníliarúddal. Kb. 3/4 óra alatt puhára főzzük, leszűrjük. A cukorból és 1 dl vízből pár perc alatt szirupot főzünk. Turmixban pürésítjük a gesztenyét a tejszínnel, a vajjal és a sziruppal. A krémes masszát tiszta tálba önt

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Hozzávalók (4 adag)

  • Tetszik az oldal?
    Nyomj itt egy nagy
    Tetszik-et és gyere
    máskor is!
    1 kg gesztenye
  • 3 dl tej
  • 4 dl víz
  • 3 g vanília (rúd)
  • 5 dkg cukor
  • 1,5 dl habtejszín
  • 5 dkg vaj (olvasztott)

Elkészítés

A gesztenyék púpos tetejét éles késsel X alakban bevágjuk, vigyázva, hogy a gesztenye húsába ne nagyon vágjunk bele. A vágással felfelé alufóliával bélelt tepsire ültetjük a gesztenyéket, és vizet öntünk alájuk. 120 fokra előmelegített sütőben kb. 40-45 perc alatt megsütjük. Ez idő alatt a tetejük a vágás mentén kinyílik.

Még forrón neki kezdünk a sziszifuszi melónak: a gesztenyéket megszabadítjuk külső és belső héjuktól. Ha a belső barna héj esetleg nagyon nem akaródzna lejönni egyes szemekről (ahogy esetemben is történt), tegyük félre, és a végén pár percre forró vízbe dobjuk, utána (viszonylag) könnyen lehúzhatóvá válik az is. (1 kg gesztenyéből kb. nettó fél kiló pucolt lesz, a hozzávalók mennyiségei is ehhez vannak igazítva, így akinek kevesebb lenne a nettó súly, úgy arányosan a többi hozzávaló mennyiségét is csökkentse!) A csupasz gesztenyéket feltesszük főni a tejjel, 3 dl vízzel, a vaníliarúd kikapart magjaival és az üres vaníliarúddal. Kb. 3/4 óra alatt puhára főzzük, leszűrjük. A cukorból és 1 dl vízből pár perc alatt szirupot főzünk. Turmixban pürésítjük a gesztenyét a tejszínnel, a vajjal és a sziruppal. A krémes masszát tiszta tálba öntjük, hűlni hagyjuk, majd lefóliázzuk, és a hűtőbe tesszük legalább 6 órára. A dermedési idő elteltével a gesztenyemasszát krumplinyomón áttörjük (vagy, nagyobb lyukú reszelőn lereszeljük).

Tejszínhabbal tálaljuk.

Ezt is ajánljuk: Gesztenyés rétes - Katt ide!

Oldalak

Recept
Egészség
Ahogyan egyesek minden napot frissen és üdén kezdenek, míg mások meggyőződéses éjszakai baglyok, úgy nem is ébredünk mindannyian ugyanolyan éhesen. Nem ritka párok vagy lakótársak között, hogy az...
Lifestyle
Egy pszichológus két olyan alapvető tulajdonságot azonosított, amelyek elengedhetetlenek egy egészséges kapcsolathoz.
Lifestyle
Minden évben azt várjuk, hogy legyen fehér karácsonyunk, a legfrissebb előrejelzésből pedig most kiderül, idén mire lehet számítani.
Home&Design
Sokaknál a karácsonyfa díszítése ösztönből megy, mégis gyakran az az érzés marad utána: „valami nem az igazi”. A szakértők szerint nem a díszekkel van a gond, hanem a sorrenddel.
Lifestyle
Egy apró vörös pont elég ahhoz, hogy elmenjen az étvágyad. De vajon tényleg veszélyt jelez, vagy csak egy ártalmatlan jelenségről van szó?
Egészség
A puffadt has nemcsak kényelmetlen, hanem gyakran fájdalmas is, és sokunkat érint az ünnepi lakomák vagy a mindennapi rohanás során. Szerencsére azonban létezik olyan megoldás, amivel hatékonyan...