Recept

Fehérboros sajtleves spárgával

Biztosan sokan készítettünk már egyszerű sajtlevest, hiszen egy örök klasszikus fogás. Azonban aki tovább fejlesztené tudományát, érdemes elkészítenie a fehérboros-spárgás változatát is, hiszen egy teljesen új íz lesz az eredmény.

Hozzávalók

  • Tetszik az oldal?
    Nyomj itt egy nagy
    Tetszik-et és gyere
    máskor is!
    10 dkg ementáli sajt
  • 10 dkg trappista sajt
  • zöld spárga
  • fokhagyma
  • extra-szűz olívaolaj
  • 1 kanál vaj
  • 4 dl tej
  • 1 dl fehérbor
  • liszt
  • só
  • cukor
  • őrölt fehérbors
  • őrölt szerecsendió

Elkészítés

Először is a spárgát mossuk meg, vágjuk le a végeit, és daraboljuk fel egyenlő részekre, majd főzzük meg enyhén sós és cukros vízben. Amíg fő, reszeljük le a sajtot, és a fokhagymát aprítsuk fel. Utána egy lábasban olvasszuk meg a vajat, tegyük bele a fokhagymát, a lisztet, majd öntsük fel tejjel és a spárga főzővizével. Keverés közben ízesítsük sóval, borssal és szerecsendióval. Tegyük bele a megfőtt spárgákat is, majd állandó keverés mellett adagoljuk hozzá a sajtot. Ahogy megolvad a sajt, öntsük bele a bort és hagyjuk összeforrni az ízeket. Tálaláskor szórjunk bele pár spárgacsúcsot.

Kóstold meg a tejszínes-spárgás pennét is!

Forrás: eshobbychef.blogspot.hu

Fotók: runs-with-spatulas.com

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Oldalak

Recept
Sztárok
Buzsik Borka ragyog: a Liverpool sztárfocistájának szerelme korábban is gyönyörű volt, ám az anyaság tovább szépítette őt, ezt pedig mi sem bizonyítja jobban, mint a friss fotói.
Egészség
Természetesen elkezdenek előkerülni a melegebb takarók, de nem mindegy, milyen huzatot használunk.
Utazás
Az autósok többsége nem ismeri a színes gumicsíkok valódi jelentését, de nem dekorációs elem.
Lifestyle
A gyerekkori képzeletbeli barátok emléke felnőttkorban is kísérthet bennünket, hiszen egy új kutatás szerint azok a felnőttek, akiknek kicsiként kitalált játszópajtásuk volt, jóval gyakrabban éreznek...
Sztárok
A jordán trónörökös felesége ismét bebizonyította, hogy kifinomult ízlése vetekszik a világ legelegánsabb hercegnéiével, legutóbbi megjelenésével pedig egyenesen Katalint idézte.