"Kevés randim volt, szinte azonnal bekopogtatott a férjem" - Interjú Palotás Petrával

Palotás Petra legújabb regénye, az Előbb-utóbb szerelem az internetes társkereső oldalak világába kalauzolja el az olvasót. Petra a könyv mellett arról is mesélt, hogy milyen szerepet játszottak az ő életében a társkereső portálok, de azt is elárulta, hogyan telnek a mindennapjai Németországban, és hogy nem hiányzik-e neki a tévé és a műsorvezetés.

Évek óta Németországban élsz a családoddal. Pontosan mivel foglalkozol?

Jó pár éve elsősorban írással, az Előbb-utóbb szerelem már az ötödik regényem. A kislányom most kezdi felfogni, hogy mi az, amivel a mamája foglalkozik. Látja, ahogy otthon írok, aztán a kezébe veszi a kész könyveket, ezeket a „felnőtt meséket”, amiket ha nagyobb lesz, majd ő is elolvas. Mikor óvodába megy, nekiállok a munkának, így telnek a délelőttök.

Nem hiányzik a műsorvezetés és a televízió világa?

Azt nem állítanám, hogy hiányérzetem lenne, nem foglalkoztat napi szinten a gondolat. Persze nem zárom ki, hogy egyszer még visszakúszik az életembe, de egyelőre jól megvagyok nélküle. Hálás szerep, amikor hazajövök egy frissen megjelent könyvet népszerűsíteni, mert ilyenkor mindig sok helyre elhívnak, és megmártózhatok a televízió világában.

Németországban nem is próbálkoztál vele, hogy belekóstolj a média világába?

Kinn nem próbálkoztam ilyesmivel. Az első három évben otthon voltam Borával, utána pedig az írás minden időmet lekötötte. Erre sem mondom, hogy a jövőben teljesen kizárt, hiszen az élet tele van váratlan fordulatokkal. Abban viszont biztos vagyok, hogy továbbra is írni akarok, ezt már nem engedem el az életemből.

Az új regényed az Előbb-utóbb szerelem. Honnan jött a cím? Téged nem emlékeztet az Igazából szerelemre?

Hasonló, nem? Van egy ilyen érzete az embernek, pedig csak egyetlen szó a közös, ráadásul az pont a szerelem, amivel naponta számtalanszor találkozunk. Mindkettőnek van egy nagyon pozitív hangulata. Érdekes egyébként, hogy általában hamar kitalálom a címet, de most nagyon nehezen született meg. Kész volt a regény, küldtem a kiadónak jó pár cím ötletet, de egyikkel sem voltam igazán elégedett. Egyik reggel aztán felébredtem, és beugrott a cím, mintha villámcsapás ért volna.

A regény az online társkereső oldalak világába kalauzol. Hogyhogy ehhez a témához nyúltál?

Szerettem volna valami aktuális témát, ez pedig mindenképpen az. Ezen kívül az elmúlt évben annyi társkeresős történetet hallottam az ismerőseimtől, hogy úgy éreztem, vagy most írom meg, vagy soha.

A témában neked is van tapasztalatod, hiszen a férjed te is egy ilyen oldalon ismerted meg annak idején. Volt valami olyan mókás vagy kalandos élményed, mint a szereplőidnek?

Én annyira nem merültem el ebben a világban, mert olyan mázlim volt, hogy szinte azonnal bekopogtatott a férjem. Illetve ha őszinte akarok lenni, hamar megláttam a fényképét. Kevés randim volt, a könyv sztorijai nem személyes élményekből születtek. Rengetegen vannak a környezetemben, akik az interneten próbálnak szerencsét, amit szerintem sokan a mai napig nem vallanak be. Bőven akadt történet, amiből dolgozhattam, és persze a fantáziám kipótolta a hiányos részeket. Ha csúnyán akarnék fogalmazni, azt mondanám, hogy nagyon valóságszagú a könyv. Néha kicsit félek is, hogy a barátok és barátnők hogyan reagálnak majd. Az egyik barátnőm pár napja nem hívott fel, gondolkoztam is, hogy vajon melyik résznél tart…

Arról mesélsz még, hogy hogyan akadtál rá a férjedre az interneten?

Szerencsére tényleg hamar sikerült. Egy külföldi oldalon voltam fönn, ami egy speciális sportoldal volt, ahol a férjem egy kerékpárversenyhez keresett partnert. Magam sem tudom miért, de megszólítva éreztem magam, bár valószínűleg inkább a mosolya, mintsem a tervezett kerékpározás miatt. Volt a profilnak egy olyan része, ahol le lehetett írni, milyen számára az ideális nő. Elolvastam és megírtam neki, hogy én pont ilyen vagyok. Ráadásul ő aznap akarta magát törölni az oldalról, de még utoljára elolvasta a leveleit, ahol megtalálta az enyémet is. Így kezdődött a mi történetünk.

Végül lett belőle kerékpártúra?

Nem. Pontosabban neki igen, végül elment rá egy fiú ismerősével.

Milyen tippeket adnál annak, aki regisztrálni akar egy társkereső oldalon?

Nem didaktikus módon, de nagyon sok tipp van a könyvben is, méghozzá görbe tükörként. A szereplők sok bakit elkövetnek, az ő hibáikból is tanulhat az ember. Szerintem egyébként a legfontosabb aranyszabály, hogy nagyon hamar találkozni kell a másikkal. Abban látom a buktatókat, ha az ember álomvilágban él, hiszen könnyű szerelmesnek lenni a szerelembe, és könnyű felruházni egy valóságban nem ismert személyt mindenféle olyan tulajdonsággal, amivel valójában nem rendelkezik. Nagyon jó szűrőnek tartom az internetes párkeresést, az első levelekből sok minden kiderül. Illetve ma már szerintem teljesen legitim, hogy más fórumokon is leellenőrizzük az embert, erre fantasztikusak a közösségi portálok. Ha valaki bevállalja, hogy fölteszi magát egy ilyen oldalra, megosztja az adatait, akkor a másiknak szíve joga, hogy rákeressen.

Mennyi idő alatt írsz meg egy regényt?

Változó. Ha nagyon intenzíven dolgozom, akkor 3-4 hónap alatt, de az írás mellett persze ott van a gyereknevelés és a többi elfoglaltság is, ami miatt elhúzódhat. Most szeretnék majd belehúzni, mert hála istennek kialakult egy olvasótáborom, akik már nagyon várják a következő könyvet. Aki ezt választotta szakmának, annak különben sem fér bele, hogy kétévente írjon meg egy könyvet.

Ezek szerint már van ötleted a következőre. Elárulod, hogy mi az, vagy még titok?

Az ötlet már megvan. Annyit elárulok, hogy Magyarország és egy nagyon távoli vidék keveredik majd a történetben, és könnyen lehet, hogy a krimis vonal is visszatér. Akik szeretik a könyveimet, azok csemegeként kutatják a boltokban már nem kapható regényemet, a Bangkok titkait. Még tizenkét évvel ezelőtt született meg ez a Bangkokban játszódó krimi, és mivel bejött ez a vonal, lehet, hogy visszahozom.

Mi a munkamódszered? Van valami különleges szokásod írás közben?

Amikor beköltöztünk a házunkba, azt hittem, hogy majd egész nyáron a gyönyörű teraszon ülök, és ott írogatok. Sajnos a hamburgi időjárás néha közbeszól, így ez nem vált annyira gyakori szokássá. Jellemző rám, hogy csak akkor tudok írni, ha körülöttem a szobában óriási a rend. Ha káosz van, az kizökkent, abszolút csendre van szükségem, zenét sem hallgatok. Annak idején tanulni sem tudtam zene mellett. Akkor megy a legjobban a munka, ha egyedül vagyok otthon. Gondolkoztam azon is, hogy megpróbálok egy kávéházban írni, de olyan helyet kellene találnom Hamburgban, ahol nincs internetkapcsolat, nincs virtuális cigiszünet, ami elvonja a figyelmem. Egy olyan kávéház kellene, ahol tudok laptopozni, de nem tudok csatlakozni az internetre. Ha találok egy ilyen helyet, lehet, hogy a következő regényem ott születik meg.

Mennyire tudtál beilleszkedni Németországban?

Szerencsés vagyok, mert nagyon, habár a szerencse mellett tudatosság is volt benne. Mikor két héttel a szülés előtt Borával a pocakomban kiutaztam, tudtam, hogy vagy nyitni fogok a hasonló helyzetben lévő nők felé, vagy hirtelen nagyon magányos leszek. Már a kórházban születtek olyan barátságok, amik a mai napig tartanak, és akikkel több, mint négy éve rendszeresen találkozunk. A férjemnek nagy a családja, egy-egy családi eseményen összejönnek vagy nyolcvanan, úgyhogy mindig akad mit ünnepelni, nagy a pörgés. Illetve óriási ajándék, hogy van két nagyon jó magyar barátnőm is, akikkel összejárunk, az ő gyerekeik is kétnyelvűek.

Nincs honvágyad? Nem tervezed, hogy hazaköltöztök?

Viszonylag intenzív az élet Magyarországgal: anyu is sokat jön, én is sokat jövök, úgyhogy klasszikus értelemben vett napi honvágyam nincs. Olyankor van hiányérzetem, ha egy családi rendezvényen nem tudunk részt venni, viszont ha hazajönnénk, akkor egy csomó minden meg már kintről hiányozna. Még van két évünk, amíg Bora iskolába megy, addig eldönthetjük, hogy hol legyen a második nagyobb állomás. Én Budapestet is nagyon szeretem, de talán az lenne az álmom, hogy kint legyen a bázisunk, de nagyon sokszor hazajöjjünk.

Ha nem írsz, akkor mivel töltöd az időd?

A varrás egy nagyon szép, új hobbiként bejött az életembe. Zokniállatokat gyártok, amiknek annyira nagy sikere volt, hogy még népművészeti vásárokra is mentem velük, ahol nagyon szerették őket. Azt is nagyon élvezem, hogy életemben először van kertem, ahol Borával együtt kedvünkre kertészkedhetünk. Ezen kívül nagyon szeretek sportolni, amit az utóbbi időben kicsit elhanyagoltam, de most igyekszem majd behozni a lemaradást.

Fotó: www.PROfoto.ws