Az összeköltözés problémái - Így lesz felhőtlen az együttélés

Kell egy kis magánszféra!

Bár az összeköltözéssel beleegyeztünk, hogy életünk minden rezdülését követni fogja párunk, mindegyikünknek szüksége van azért egy kevés magánéletre is. Ezért, ha pénztárcánk és a lakás kapacitása engedi, alakítsunk ki magunknak egy kis dolgozószobát, ami a saját ízlésünk alapján van berendezve, és ide minden kedves kis apróságunkat kitehetjük, amit a lakás többi részébe nem. Ide bármikor elbújhatunk, ha kicsit egyedül szeretnénk lenni, olvasgathatunk, dolgozhatunk, zenét hallgathatunk, és jót is fog tenni, hogy van egy saját kis kuckónk.

Állítsunk szabályokat!

Az összeköltözés után szükségünk lesz néhány szabályra is, amit mindkettőnknek be kell majd tartania, ezzel megkönnyítve az életünket, és még akár a vitákat is elkerülhetjük. Például csináljunk egy táblázatot arról, hogy melyik nap ki fog takarítani, levinni a szemetet, sétáltatni a kutyát, vagy éppen főzni, ha ezt is közösen csináljuk. Így nem lesz sértődés, és elkerülhetők az olyan mondatok, hogy „De hát múlt héten is én takarítottam ki az egész lakást, most te jössz!”.

Az összeköltözésnek rengeteg a buktatója, de ugyanannyi, sőt még több előnye is lehet, ha jól csináljuk. Beszéljünk meg mindent párunkkal, és tisztázzuk a szabályokat, hogy problémamentes és boldog legyen az együttélés!

Íme, a boldog párkapcsolat 5 titka!

Oldalak

Fashion&Beauty
Noha a kerti partik lényege, hogy a résztvevők komfortosan érezzék magukat, így az sincs kőbe vésve, mi a tökéletes viselet ilyenkor, érdemes ihletet meríteni a dán királyné ruhatárából, ha...
Lifestyle
A pizza az az étel, ami a világ minden táján hódít, és kevés olyan ember van, aki ne fogyasztaná szívesen – sajnos azonban mivel nem kedvez túlzottan a diétának, a legtöbb fogyókúrázó kiiktatja az...
Fashion&Beauty
A sírás egy természetes biológiai folyamat, amely segít kifejezni és feldolgozni az érzelmeket. De gondoltál már arra, vajon milyen hatással lehetnek a könnycseppek bőrödre nézve?