Egészség

Tények és tévhitek a folyadékpótlásról

Egészségünk, jó közérzetünk, de akár teljesítményünk is mind azon múlhat, iszunk-e eleget. Amíg az közismert tény, hogy a változatos étrend segíthet, hogy minden szükséges tápanyagból megfelelő mennyiséghez jusson a szervezetünk, azt kevesen tudják, hogy a változatosság elve a folyadékpótlásban is alkalmazható.

A kutatási eredmények alátámasztják, hogy aki naponta többféle italt fogyaszt, az nagyobb valószínűséggel teljesíti a javasolt napi 2-2,5 liter folyadékbevitelt. Ezért az Európai Hidratációs Intézet (EHI) szakértői szerint fontos a tájékozottság, és érdemes leszámolnunk mindazokkal a tévhitekkel, amelyek szerint egyes, az étrendünkben szereplő italok hidratációs szempontból kevésbé előnyösek.

Brit kutatók – köztük az EHI Tudományos Tanácsadó Testületének elnöke, professzor Ronald J. Maughan – a közelmúltban megjelent tanulmányából kiderült, hogy azok a felnőttek, akik a teszt során felkínált italok közül háromnál többet fogyasztottak naponta, nagyobb valószínűséggel érték el a megfelelő hidratációs szintet, mint azok, akik kevesebb félét fogyasztottak.

Ez a megállapítás, amely egy az Egyesült Királyságban lefolytatott táplálkozástudományi kutatás adatain alapul, alátámasztotta azt a tényt, hogy a hidratációban is fontos szerepet játszik a változatosság. Hajlamosak vagyunk tehát többet inni, ha a víz mellett különböző ízű italokból is választhatunk. Ugyanezért nem javasolt például az üdítőket teljesen száműzni mindennapjainkból, mert így csökkenhet folyadékbevitelünk. A testtömeg megőrzése, az optimális energia-bevitel szempontjából fontos azonban számolni a különféle italok energia- és tápanyagtartalmával, különösen a kalóriadús ünnepi ételek időszakának közeledtével.

A gyümölcslevek vagy cukorral édesített üdítők energiatartalma magasabb, mint a vízé, ezért a kalóriákat gondosan számon tartók gyakran le is mondanak róluk, bár ez a tény önmagában nem tehető felelőssé az elhízásért. A bennük lévő cukor olyan szénhidrát, amely szervezetünk elsődleges energiaforrása és grammonként 4 kilokalóriát tartalmaz (a fehérje szintén ennyit, míg a zsír 1 grammja 9-et, az alkoholé pedig 7-et).

Ezt az energiát aktív életmód és elegendő testmozgás esetén felhasználja szervezetünk, emellett több ital fontos tápanyagokat, például vitaminokat, antioxidánsokat vagy ásványi sókat tartalmaz, a gyümölcslé pedig kiválthat egyet a naponta ajánlott öt adag gyümölcsből. Egy biztos, szinte minden alkoholmentes ital hozzájárul a megfelelő hidratációhoz, legyen az cukor tartalmú vagy diétás, szénsavas vagy szénsavmentes üdítő, tea, kávé, tej, vagy gyümölcsital.

Az INBÉ, vagyis az Irányadó Napi Beviteli Érték a termékek címkéjén abban segít a fogyasztóknak, hogy összehasonlítsák a különböző üdítők tápanyag-összetételét, és az információk alapján azt válasszák, amelyik a leginkább megfelelő az energiaegyensúlyuk megőrzéséhez.

A cukrot tartalmazó üdítők esetében a kalória-bevitelen kívül a megfelelő szájápolásra is oda kell figyelni, de ezeket a szempontokat figyelembe véve fölösleges végleg búcsút vennünk tőlük, és ezzel szűkíteni lehetőségeinket a folyadékpótlásra.

A változatos folyadékfogyasztásról akkor sem kell lemondanunk, ha nem mozgunk rendszeresen és ha nehezen tartjuk a testsúlyunkat, vagy épp fogyókúrázunk. Ilyenkor az ásványvíz vagy natúr tea mellett a csökkentett energiatartalmú és a kalóriamentes, édesítőszerrel készült italok, teák is színesíthetik a folyadékbevitelt. A széles választékot és az édes ízt ez esetben kalória-bevitel nélkül élvezhetjük, az Európai Uniós és hazai jogszabályok pedig szavatolják a gyártók által használt édesítőszerek biztonságosságát. Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) 2011-ben újabb ilyen édesítőszert engedélyezett, a természetes, növényi alapú sztíviát.

Az optimális hidratációs szint eléréséhez és ezzel a vízháztartás egyensúlyban tartásához tehát leginkább tudatosságra és a megfelelő szokások kialakítására van szükség. Érdemes megfontolnunk azokat a tanácsokat is, amelyeket kifejezetten a cukorbetegek részére állítottak össze, hiszen számukra még inkább központi kérdés a megfelelő táplálkozás:

  • A cukortartalmú italok fogyasztása cukorbetegség esetén intenzív vércukor emelő hatásuk miatt kerülendő, csak olyan kivételes esetekben jöhetnek szóba, amikor gyors vércukor korrekcióra van szükség, például hipoglikémia (kórosan alacsony vércukorszint) esetén.
  • Az energiamentes, édesítőszerrel készült light üdítőket a diabétesszel élők is bátran beépíthetik az étrendjükbe. A kávé, tea energiamentes édesítőszerrel elkészítve szintén megengedett mennyiségben fogyasztható.
  • A 100%-os gyümölcs és zöldséglevek szénhidráttartalmára a diabéteszes betegeknek oda kell figyelniük, de ezzel együtt kis mennyiségben még az ő szigorú étrendjükbe is beleférhet a fogyasztásuk. Ugyanakkor jó ötlet a sűrűbb leveket vízzel hígítani és a főétkezésekhez választani.
  • A tej szénhidráttartalmát szintén figyelembe kell venni az étrend és a teljes energia bevitel szempontjából. Cukorbetegség esetén naponta legfeljebb fél liter építhető be az étrendbe.
  • Az alkoholos italok közül kizárólag az alacsonyabb alkoholtartalmú sörök tartalmaznak elég vizet ahhoz, hogy hidratálják a szervezetet, de legalábbis ne növeljék a kiszáradás kockázatát. A desszertborok, pezsgők és likőrök, vagy a tömény italok ezzel szemben nem alkalmasak folyadékpótlásra, ezért fogyasztásukkor kifejezetten ajánlott, hogy elegendő vizet is igyunk. Cukorbetegek számára az alkoholos italok közül csak a száraz borok illetve a sör fogyasztása javasolható kis mennyiségben, elsősorban étkezéshez kötötten.

Forrás: europeanhydrationinstitute.org

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Oldalak

Egészség
Sztárok
Súlyos vádakkal állt a nyilvánosság elé a ValóVilágból megismert Kutai Kinga. Az édesanya, aki egyedül neveli hallássérült és ADHD-s kisfiát, egy országos oktatási demonstráción nyilvánosan állította...
Lifestyle
A Netflix dokumentumfilmjéből megismert Tinder-csaló után itt a magyar verzió. A Budaörsi Járási Ügyészség vádat emelt egy többszörösen büntetett előéletű férfi ellen, aki társkereső oldalakon...
Sztárok
Noha Sarolta hercegnő még csak 11 éves, a brit királyi család már most rendkívüli körültekintéssel tervezi a jövőjét. A szakértők szerint a palota tudatosan, apró lépésekben vezeti be Vilmos herceg...
Egészség
Sokan nem is sejtik, hogy a rágógumik többsége ma már műanyag alapú, így a rágás során néhány perc alatt akár több ezer mikroműanyag-részecske is felszabadulhat. A Semmelweis Egyetem szakértője arra...
Sztárok
A brit királyi család modern kori történetének legsúlyosabb botránya újabb fejezettel bővült. Az amerikai Igazságügyi Minisztérium által nyilvánosságra hozott titkos dokumentumok és e-mailek tanúsága...
Sztárok
Brasch Bence tiszta vizet öntött a pohárba: a népszerű színész a közösségi oldalán jelentette be, hogy házassága Gál Réka Ágotával menthetetlenül véget ért. A szűkszavú, de annál őszintébb...