Egészség

Tai chi - a harmonikus létezés művészete

A Tai chi az egyik legismertebb mozgásforma azok közül, amit Kína adományozott az emberiségnek. De miért is ilyen népszerű?

A tai chi belső mivolta a technikát is jelenti, de elsősorban a csí-nek mint az univerzum energiájának a felhasználására vonatkozik. Mivel a tai chi kifinomult, a teljes testet megmozgató és harmóniára vezető mozgások rendszere, jótékony hatással van a testre és lélekre egyaránt, azaz általában véve a fizikai és lelki egészségre.

A tai chi-ban a test és a lélek egészsége az elsődleges cél, azonban a módszert harci eszközként is kezelik ( TaiChi Chuan), a harcművészeti eredményesség elérése érdekében. Alapvetően mégis mindegyik az erős, egészséges életvitelt veszi alapul, amely minden lelki fejlődésnek – és harci képességnek – az alapja. A testi és lelki hatásain túl a tai chi egy szellemi út, amely a taoista tanítások és a mozgásban végzett meditáció által az ember fejlődését tűzi ki céljául.


A tai chi

37 gyakorlatból áll, amelyeket meghatározott koreográfia szerint kell elvégezni. A gyakran költői névre hallgató mozgásformákat pontosan be kell tanulni. A lényeg: a helyes légzés, és az előírt mozdulatok lassú, folyamatos végzése. Így feszülnek meg és lazulnak el ritmikusan az izmok. A nyugati emberek számára a tai chi összetett mozdulatai kezdetben nehezen elsajátíthatónak és bonyolultnak tűnhetnek. Nem szabad megfeledkezni arról, hogy a gyakorlatok egy olyan kultúrából erednek, amely nem választja külön a testet és a szellemet.

Lassú mozdulatok
A legtöbb nyugati mozgásprogram a nagyobb erő és jobb állóképesség eléréséhez az erőkifejtést, az erőfeszítést hangsúlyozza. A tai chi ezzel ellentétben a lassú, ellazult, folyamatos mozgás által építi fel az állóképességet.

Az egyensúly megtalálása, mozdulatváltások és a testsúlyáthelyezések egyik lábról a másikra mindig a fej, törzs és medence vonalában maradnak. Ebből a középpontból indulnak ki. Mozgás közben a test egyenes, és a súly a tartó lábon nyugszik. A gerinc soha nem csavarodik, és nem is hajlik. Ezért a mozgás bármely életkorban és fizikai állapotban sérülés veszélye nélkül végezhető.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

A mozgásforma a víz hullámzásához hasonló lágy mozdulatokkal zajlik. Testünknek és szellemünknek is egyaránt ellazult állapotban kell lennie. A belső erőnkre koncentrálva elérhetjük a teljes nyugalmi állapotot. Védi az ízületeket és erősíti a gerincet, már napi 15-20 perces gyakorlással komoly eredményeket érhetünk el. Ráadásul bárhol, bármikor és bármilyen laza, kényelmes ruhában végezhető. Nem kellenek hozzá eszközök, bonyolult gépek, csillogó fitnesztermek, és méregdrága edzőcipők.

Egészségre gyakorolt jótékony hatások
Felgyorsult életvitelünk és a rengeteg ülve végzett munka sokszor stresszel és a megfelelő fizikai aktivitás hiányával párosul. Mára már több ezren találták a tai chi gyakorlatait hatékony megoldásnak ezen problémák leküzdésére, és egészségük javítására.

A tai chi egészségünk teljeskörű fejlesztésére szolgál. A mozdulatok mindegyikében megtalálható intenzív fordítás és nyújtás, valamint a lépések egyéni problémákra alakíthatósága együttesen az egészség megőrzését, helyreállítását és fenntartását szolgálják.

Az egészségre gyakorolt jótékony hatások között a következőket említhetjük: vérkeringés serkentése, tartás és egyensúlyérzék javítása, erő és rugalmasság fejlesztése, stressz csökkentése, valamint egyfajta kiegyensúlyozottság és jó közérzet kialakítása. A TaiChi rendszeres gyakorlása szerveztünk teljes fiziológiájára jótékonyan hat, ide értve az ínszalagokat, ízületeket, gerincet, kötőszöveteket és belső szerveket.
 Habár nem helyettesíti a megfelelő orvosi kezelést, a TaiChi többek között segíthet az olyan betegségben szenvedők egészségének és életminőségének javításában mint a rossz vérkeringés, magas vérnyomás, ízületi gyulladás, hátfájdalmak, légzőszervi problémák, emésztési rendellenességek, Parkinson-kór, Scelrosis Multiplex, fibromyalgia.

Tai chi Magyarországon
Hazánkban is egyre többen érdeklődnek a nyugtató, stresszet elfeledtető mozgásforma iránt, amely hozzájárul a belső harmónia megteremtéséhez. Ez nem meglepő hiszen a tai chi olyan kellemes érzést ad, amitől otthon érzed magad a testedben.

Aki kedvet kap e mozgásforma kipróbálásához az kedvére válogathat a tai chi oktatók által tartott edzések közül. Az egyszerűbb elemeket pedig otthon is rendszeresen lehet gyakorolni.

Oldalak

Egészség
Lifestyle
Hivatalosan is megjelent a 2026/2027-es tanév rendje, így a családok és a pedagógusok már most elkezdhetik tervezni a következő szezont. A megszokott keretek mellett több olyan újítás is helyet...
Sztárok
Thylane Blondeaut 2006-ban kezdték a világ legszebb kislányának nevezni: a becenevet még a Vogue magazintól kapta, azóta viszont a francia modell már felnőtt nővé érett, és 25 évesen, hétfőn férjhez...
Sztárok
A harmadik gyermekével várandós Anne Hathaway szinte kicsattan a boldogságtól: a gyönyörű sztárt nemrég New Yorkban kapták lencsevégre, méghozzá egy elképesztő megjelenésben.
Lifestyle
Rendkívüli közleményben figyelmeztet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih): Magyarországon, a beregsurányi térségben hivatalosan is azonosították a kőrisrontó karcsúdíszbogár jelenlétét...
Sztárok
A Manchester City és a norvég válogatott gólgyárosa, Erling Haaland nemcsak a pályán ér el történelmi sikereket, de a magánéletében is révbe ért. Kevesen tudják, hogy gyönyörű párja, Isabel maga is...
Sztárok
Komoly átszervezések és személyi változások lépnek életbe az ATV háza táján, ahol a Híradó, a Fórum és az Aktuál csapata is látványosan megújul. Miközben a csatorna több ismert arca új szerepkörben...