Sztárok

Elképesztő, mit tett utódaival Margit dán királynő - azóta megbánta döntését, de a kisebbik fia fellázadt ellene

II. Margit dán királynő nem mérte fel megfelelően családja reakcióját a döntésre, amit sajnál, de nem vonja vissza azt, hogy megfosztotta négy unokáját királyi címeiktől – derül ki a koppenhágai királyi udvar hétfő esti közleményéből.

Haladni akart a korral

A királyi ház tájékoztatása szerint az uralkodó célja az volt, hogy az udvar „haladjon a korral”, hosszú ideje készült a döntésre, amely szerinte „jövőbiztossá” teszi a dinasztiát.

„A hercegi és hercegnői címek, amelyeket eddig viseltek, a jövőben megszűnnek” – közölte a múlt héten az udvar.

Joakim herceg, II. Margit kisebbik fia, akinek a gyermekeit közvetlenül érinti a döntés, azt mondta, dühítik a történtek.

„Sosem mókás, ha az ember gyermekeivel így elbánnak. Olyan helyzetbe kerültek, amelyet nem is értenek” – mondta Joakim az Ekstra Bladet című lapnak. Felesége, Mária úgy nyilatkozott, hogy a legkisebb gyereküket zaklatták is az iskolában a bejelentés miatt. A hercegi pár szerint a királynő azóta nem is beszélt velük.

Hercegekből grófok

Video Für Anikó kimondta: „Szánalmas harcolni az öregedés ellen”

A döntés értelmében Joakim négy gyereke, Miklós, Félix, Henrik és Athéna 2023 elejétől nem herceg és hercegnő lesz, hanem gróf és grófnő. A 23 éves Miklós szerint a családját megdöbbentette a lépés.

A királyi udvar szerint a módosítás „természetes kiterjesztése” II. Margit aziránti vágyának, hogy „karcsúsítsa” a monarchiát. „Őfelsége célja, hogy megteremtse annak kereteit, hogy négy unokája nagyobb mértékben alakíthassa a saját életét” – indokolta a címek megváltoztatását a királyi ház.

A döntés a trónörökös, Frigyes herceg négy gyerekét nem érinti, csak Joakim herceg gyerekei veszítik el hercegi rangjukat. Frigyes felesége kiállt a királynő döntése mellett, és azt mondta, hogy „lehet, hogy a változás fájdalmas és nehéz, de ez nem jelenti azt, hogy nem ez a helyes döntés”. A Glücksburg-házba tartozó II. Margit 82 éves és 1972 óta uralkodik Dániában.

(MTI)

Az újdonsült királyné még csak pár napja élvezheti vadonatúj szerepét, azonban már most tudja, miket szeretne átalakítani az eddigi rendszerben, ami Erzsébet királynőnél 70 éven át működött.

Leadfotó: Facebook / Skandináv Utazási Központ

Oldalak

Sztárok
Sztárok
A több héten át tartó versengés után ma este végre kiderült, hogy ki nyerte A Nagy Duett 8. szériáját a négy erős páros közül.
Fashion&Beauty
A fehér midiszoknya évekig megkerülhetetlen alapdarab volt a tavaszi–nyári gardróbban, de idén egy új alternatíva lép a helyére.
Lifestyle
Egy kisebb siker megerősíti a Bakot abban, hogy jó úton jár. Napi horoszkóp.
Egészség
A legtöbb ember körmén egy idő után vonalak kezdenek el megjelenni, de nem tudják, mit jelent.
Lifestyle
Kevés bűnügyi eset vált ki akkora döbbenetet és máig tartó érdeklődést, mint John Wayne Gacy története. A „Gyilkos Bohóc” néven elhíresült férfi kettős élete, hátborzongató bűnei és sokkoló kivégzése...
Utazás
Egy tapasztalt légiutas-kísérő szerint a felszállás előtti utolsó parfümspriccelés az egyik legnagyobb hiba, amit utazóként elkövethetünk.