Utazás

Második férje pokollá tette Szendrey Júlia életét: Petőfi özvegye egy kéjsóvár zsarnok mellett vegetált

A kifogástalan neveltetésű, több nyelven beszélő, művelt úrilány egy olyan férfivel kötötte össze az életét a költőóriás halála után, aki mellett rangjához méltatlan, keserű sors várt rá.

Egy regénybe illő szerelem kibontakozása és végkifejlete

A tragikusan fiatalon elhunyt magyar költőfejedelem, Petőfi Sándor 1846-ban ismerkedett össze a kifogástalan modorú, művelt úrilánnyal, Szendrey Júliával, aki akkor még csupán 18 éves volt. Találkozásuk sorsszerűnek bizonyult, már első látásra egymásba habarodtak, és 1847 augusztusában már egybe is keltek - igaz, áldás nélkül. A lány édesapja, Szendrey Ignác természetesen az első perctől fogva ellenezte a frigyet, de Júliában elementáris, mindent elsöprő érzelmek ébredtek a magyar irodalom óriása iránt, melyek egyáltalában nem akartak horgadni. "Apám azt mondta, hogy én boldogtalan leszek Sándor mellett. Asszonynak még nem adatott olyan boldogság, mint amit én éreztem, mikor együtt voltunk Sándorommal. Királynője voltam, imádott engem és én imádtam őt. Mi voltunk a legboldogabb emberpár a világon s ha a végzet közbe nem szól, ma is azok volnánk" - emlékezett vissza később az együtt töltött esztendőkre Petőfi Sándor özvegye.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc azonban sajnos elszakította a poétát feleségétől és időközben megszületett fiától. Petőfi Tordán, 1849. július 21-én elbúcsúzott családjától. Akkor még nem tudhatta: örökre. Később már csak két levél érkezett a költőtől, majd Szendrey Júlia férje halálhíréről értesült. A kétségbeesett asszony nem törődött bele a megmásíthatatlanba. Gyermekét hátrahagyva elindult, hogy megtalálja eltűnt férjét - vagy legalább a költőnagyság holttestét. Szendrey Segesvárra is eljutott, ahol egy takácsmester bizalmasan és őszintén elárulta neki, hogy férjét egy sír szélén találta meg. Szúrt seb éktelenkedett a költő mellén, és bár nem volt eszméleténél, még élhetett volna. A takácsmester szerint a félholt költő testét néhány katona egy sírgödörbe hajította. Szendrey elájult a sokktól, de aztán még hetekig kereste férje holttestét - néhány katona is segítségére sietett -, szinte önkívületben kószált a befagyott mezőkön, a sírok között. Imádott férjét azonban sosem lelhette meg.

Lapozz, máris folytatjuk!

Oldalak

Utazás
Lifestyle
Bizonyos, elsőre ártalmatlannak tűnő felnőttkori szokások mögött akár az is meghúzódhat, hogy gyerekként folyton mások igényeihez, hangulatához és elvárásaihoz kellett igazodnunk.
Lifestyle
Előfordul, hogy érzed: valami nem stimmel egy kapcsolatban – legyen szó munkahelyi viszonyról, barátságról vagy akár családi kötelékről –, mégsem tudod pontosan megmondani, mi az oka. Ezek a mondatok...
Sztárok
A spanyol Elisabeth Reynés lett a Miss World 2026-os döntőjének második helyezettje, azaz az első udvarhölgy, akinek fejére szintén korona került, nem mellesleg ezzel az eredménnyel ő lett a Miss...
Lifestyle
Minél őszintébb magával a Kos, annál könnyebben megtalálja a számára fontos embereket. Íme, eheti asztrológiai előrejelzésünk.
Lifestyle
A Vízöntő számára a mai nap új felismeréseket hozhat - olvasd el napi horoszkópod te is!
Sztárok
Meryl Streep gyermekei közül többen is a művészvilágban találták meg a helyüket, 40 éves lánya, Grace pedig nemcsak tehetségével, hanem édesanyjára emlékeztető vonásaival is rendre magára vonja a...