Páros pihenés gyerekek nélkül? Hiszen ez egyszerűbb, mint gondolnád!

A Duna Relax Hotel hazánk egyik első felnőttbarát szállodája, a romantikára vágyó párok és a nyugodt kikapcsolódást kedvelő örökifjak paradicsoma. Most itt a lehetőség, hogy Te is megismerd a pihenés felnőttbarát dimenzióját! (x)

Édes kettesben Ráckevén

Minden felnőttnek jár néhány nap gyerekmentes kikapcsolódás, éppen ezért a kettesben érkező vendégek egyedien romantikus, kifejezetten párok számára összeállított csomagok közül választhatják ki a számukra leginkább megfelelőt, az örökifjú vendégeket pedig 60+ kiemelkedő kényelmi szolgáltatással és speciálisan nekik kitalált csomagokkal várja a szálloda.

A itt töltött idő alatt a hotel személyzete mindent megtesz, hogy új, közös élményeket szerezve gazdagíthassátok kapcsolatotokat. A foglalástól a kijelentkezésig számos apró gesztussal segítik a párok egymásra hangolódását, a foglalást pedig akár online is intézhetitek, ahol lehetőségetek van a szálloda különleges programjaira is előre időpontot foglalni.

A szerelem szolgálatában

Érkezéskor a vendégeket szerelmeseknek szóló üzenettel várják, a szobában pedig szabályozható fényerejű hangulatvilágítás és egymásra érzékenyítő zenei válogatás teszi még kellemesebbé az itt töltött napokat. Különleges alkalmakra igény szerint rózsaszirmokkal borítják az ágyat, a hotel wellness birodalmában pedig páros nyugágyakkal, páros szaunaprogramokkal, különleges masszázsokkal és csendszobával szolgálják a párok kényelmét. Az esti órákban ráadásul mindezeket a szolgáltatásokat hangulatos gyertyafénynél vehetitek igénybe.

A hotel éttermében saját asztal foglalására is van lehetőség, ami kérésre szintén lehet gyertyafényes, vagy virágokkal díszített. Ráadásul mivel a szakácsok figyelembe veszik a vendégek ételérzékenységét és diétáját is, így akár személyre szabott ételeket készítését is kérhetitek, kérdés esetén pedig készséggel állnak rendelkezésetekre a fogások összetevőit és energiatartalmát illetően.

Csodás környezet, felejthetetlen élmények

Ráckevén a környezet, a Kis Duna hangulata önmagában is relaxáló hatású, a természet harmóniája mellett pedig a városban és a környéken elérhető közös programok is segítik, hogy csak egymásra figyelhessetek az itt töltött napok alatt. A páros sétától elkezdve a sétarepülésen át egészen a szállodában kipróbálható játékos kapcsolaterősítő feladatokig, számos lehetőség áll rendelkezésetekre a felhőtlen kikapcsolódáshoz. A hotelben képzett animátorok segítségével a wellness mellett megismerhetitek a napüdvözlő jógát, a mandalakészítést és egy sor más harmonizáló programot is.

A pároknak kínált valamennyi szolgáltatás mellett a hotel 60+ kényelmi szolgáltatást is nyújt örökifjú vendégeinknek. Ők bejelentkezhetnek akár telefonon is, ha úgy kényelmesebb, érkezéskor pedig a ráckevei HÉV végállomástól ingyenes transzfert biztosítanak számukra a hotelhez. Szükség esetén a nehezebben mozgó vendégek számára akadálymentesítő fürdőszobai kellékeket is biztosítanak, emellett pedig bukkanómentes közös terekkel, igény szerint vény nélküli gyógyszerekkel, nagyítóval és olvasószemüveggel tudják az otthon megszokott kényelmét szolgálni a ráckevei Duna Relax Hotelben.

Játssz és nyerj egy gyerekmentes páros pótszabit a felnőttbarát Duna Relaxban!

Oldalak

Szólj hozzá Te is!