Nászút a világ körül - egy magyar házaspár története

Zita és Árpi emlékezetessé szerették volna tenni nászútjukat, ezért az esküvő után belevágtak egy Föld körüli biciklitúrába. A pár - miután meghódította Ázsiát és Ausztráliát - jelenleg az amerikai kontinensen jár. Az izgalmas kalandról a Turista Magazinnak számoltak be, az interjút pedig most nálunk is elolvashatod!

Honnan jött az ötlet, ráadásul kerékpárral?

Zita, Árpi: Beszélgettünk, álmodoztunk. Először csak Pakisztán és India volt tervben, aztán hozzátoldottuk Délkelet-Ázsiát, majd gondoltuk, hogy ha már úgyis ott vagyunk, csak egy köpésre fekszik Ausztrália és Új-Zéland. A világ másik végéről pedig bolondság lenne ugyanarra hazamenni, mint amerről jöttünk.
A kerékpár Árpi ötlete volt. Az álmodozás közben a kapcsolatunk is komolyodott, megtörtént a leánykérés, és mivel az esküvőt a nagy utazás előtt terveztük, adta magát, hogy akkor ez egyben a nászutunk is legyen. Elvégre ideális esetben az embernek egyszer van nászútja az életében, akkor az legyen emlékezetes, nem?

Egy ilyen út esetében hatalmas összegeket vizionálunk. Ti mennyiből gazdálkodtok?

Zita, Árpi: Az ezredik napon – a gondosan vezetett kimutatásunk alapján – kiszámoltuk, hogy átlag napi 2735 forintot költöttünk addig fejenként. Ebben benne vannak a repülőjegyek, a vízumok, a második útlevél, a pótalkatrészek, a gyógyszerek, a kórházi kezelések, tehát az utunk, vagyis az életünk minden költsége. Ez persze ezer napra összeadva egy kisebb vagyon, de valószínű, hogy ha otthon maradunk, ennél még többet is költöttünk volna rezsire, benzinre és törlesztőrészletekre.

Volt részetek (jó és rossz értelemben) különleges szállásban?

Zita, Árpi: Rengetegféle helyen aludtunk már. Rendőrségen, buddhista kolostorban, istállónak használt focipálya öltözőjében, ékszerboltban, garázsban, udvarban – persze mindig előzetesen kért engedéllyel.

Ha ki kell emelni pár különleges helyet: egyszer Észak-Pakisztánban, Sost (Sust) városában, a cellaszerű szállodaszobánkban 6 ℃ volt. Azon nevettünk, hogy otthon a hűtőszekrényben pont ugyanennyi a hőmérséklet. Kínában jártunk úgy, hogy reggelre mindenünk megfagyott.

Aztán az Ázsia-szerte található pár dolláros hotelszobák is szót érdemelnek. Otthon ólnak nem használnánk olyan koszos helyiségeket, amelyeket azokban az országokban szobának adnak ki. Hadd fessünk le egy tipikus szituációt: az alapvető higiénia hiánya miatt az egyikünknek hasmenése van, ezért alul s felül, hang- és szaghatások kíséretében minden azonnal távozik belőle. A szállodai szobának nincs ablaka, se a belőle nyíló, ajtó nélküli fürdőszobának. Az ilyesmi nem egyszer fordult velünk elő, de a végén már csak nevettünk ezen: micsoda nászút, hová hoztál drágám?!

A viccet félretéve, ezek extrém példák, és a legtöbbször nem ilyen körülmények között laktunk/lakunk. Ahol egy szoba többe kerül, mint 10 dollár, ott általában vagy sátrazunk, vagy „Couchsurfing.org”-gal, illetve „Warmshowers.org”-gal lakunk az arra nyitott helyieknél.

Az előre eltervezett útvonalat mennyire sikerült eddig tartanotok?

Zita, Árpi: Csak nagy vonalakban, de már az indulásnál is sejtettük, hogy így lesz. Pakisztánig szinte napra pontosan tartottuk, mert muszáj volt, hiszen az otthon beszerzett vízumok „időablakai” kötöttek minket. Azóta egy lassabb tempót vettünk fel, mert így érezzük jól magunkat, és ily módon látjuk a legtöbbet a helyi kultúrákból és tájakból. Ezzel együtt az útvonal is kacskaringósabb lett, pl. kezdetben nem gondoltuk volna, hogy eljutunk Bangladesbe, Burmába vagy Kelet-Timorba. A legnagyobb változás a kezdeti terv és a valóság között a közelmúltban következett be, ugyanis Új-Zélandról nem Dél-Amerikába, hanem Észak-Amerikába repültünk. Ennek sok oka volt, egyrészt a déli féltekén most tél van, másrészt így kevesebb mint feleannyiba került a repülőjegy, harmadrészt (elméletben) mostantól végig hátszelünk lesz a Pan-American Highway-en.

Fotók: Zárug Zita és Harkányi Árpád