Nászút a világ körül - egy magyar házaspár története

Majdnem félbe kellett szakítani az utatokat. Mi volt ennek az oka?

Zita, Árpi: Mivel a tervezettnél már most is jóval hosszabb az utunk, kis híján elfogyott az e célra összespórolt pénzünk. Pontosabban el is fogyott, de ezt nem néztük végig tétlenül – már két éve újságírással is foglalkozunk. Ezekből, valamint az időközben otthon kiadott két falinaptárból finanszíroztuk az utunkat a kezdetben félretett pénz mellett, de mivel mindez kevésnek bizonyult, muszáj volt valami egyéb forrást is találnunk a további terveink megvalósításához.

Hogyan sikerült folytatni a kalandot?

Zita, Árpi: Úgy, hogy addig barangoltunk töretlenül az új-zélandi bürokrácia útvesztőjében, mígnem találtunk egy olyan vízumfajtát, amellyel sikerült egyszerű mezőgazdasági munkát vállalni. Így kb. 2 hónapot szőlészetekben dolgoztunk a világ legdélebbi borvidékén, Otagóban. Ez épp pihenőnek sem volt rossz, kicsit egy helyben lenni, kiszámítható életet élni, mindennap ugyanazt csinálni, ugyanott kelni, ugyanott álomra hajtani a fejünket.

Miben változott eddig a gondolkodásmódotok?

Zita, Árpi: Megtanultuk értékelni az elektromos áramot, mert pl. Pakisztánban van, hogy csak napi 1-2 órát „van jelen”. Megbecsülni a tiszta ivóvizet, hiszen sokszor szűrni és cipelni is kell. Lefürödni 10 liter vízből ketten. A tisztálkodásra szánt vizet fekete zuhanyzsákban néhány óra alatt a Nap is felmelegíti. Örülni az apró dolgoknak, élvezni és hasznosan eltölteni az élet minden percét. Rácsodálkozni a természet szépségére és sokszínűségére. Elfogadni, tisztelni, szeretni a másikat, és úgy bánni vele, ahogy mi is szeretnénk, hogy bánjanak velünk. Kevés holmit birtokolva nagyon boldognak lenni. Ezeket az úton tanult dolgokat jó lenne megtartani otthon is, és mindig emlékezni rájuk.

Mennyi van még hátra, mielőtt hazaérnétek?

Zita, Árpi: Most épp nincs frissítve rendesen a táblázat, de ha jól saccoljuk, akkor kb. 13 800 km van még hátra Budapestig.

Várjátok azt a pillanatot?

Zita, Árpi: Persze, nagyon. Jó lesz újra látni a családunkat és a barátainkat. Mióta leszögeztük a hazaérkezés dátumát 2015 októberére, már mindketten érezzük, hogy hamarosan itt a vége életünk ezen fejezetének. De nem úgy várjuk a végét, hogy bárcsak itt lenne – hiszen ha így lenne, most azonnal hazamennénk –, hanem úgy, hogy milyen szép lesz majd.

Az eddigi út megerősítette a kapcsolatotokat?

Zita, Árpi: Igen, abszolút. Együtt vagyunk a hét minden napján 0-tól 24-ig. Több mint 3 éve. Tűzön-vízen, fagyban és forróságban, szárazságban és monszunban, szembeszélben és fölfelében, jóban és rosszban. És nem csupán kibírjuk, hanem szeretjük egymást. Nem tudjuk, mi vár ránk még az életben – állandóan üvöltő, rossz gyerekek hada? –, de ez a sok tapasztalat talán ad némi alapot a közös jövőnkhöz.

Ha szeretnéd figyelemmel követni Zita és Árpi útját, keresd fel Facebook oldalukat, amit itt találsz: facebook.com/cyclingthe360
Az interjú eredetileg a Turista Magazinban jelent meg.

Ha te is izgalmasnak találod a pár nászútját, akkor nyomj egy lájkot a cikkre vagy oszd meg másokkal is!
Ezt is ajánljuk: Európa madártávlatból

Fotók: Zárug Zita és Harkányi Árpád