Utazás

A NASA csak most tudatta: nagyon közel került hozzánk egy piramis méretű aszteroida

Tavaly nagyon közel jött egy másik aszteroida

Az űrbéli objektum átmérője valahol 97 és 220 méter között lehet, míg a gízai nagy piramis körülbelül 138 méter magas. Látható tehát, hogy a GO20 méreteit tekintve nagyjából megegyezik a lenyűgöző ókori építménnyel, ezért nem is kell kitérnünk arra, hogy milyen katasztrofális következményekkel járna, ha a gigantikus aszteroida nekünk csapódna.

A Space.com megjegyezte, hogy tavaly egy másik aszteroida, a 2020 QG hihetetlenül közel merészkedett hozzánk. Nagyjából 2950 kilométeres magasságban volt a tenger szintjéhez képest, amikor 2020 augusztusában, vagyis majdnem egy évvel ezelőtt elsuhant az Indiai-óceán felett. Hozzá kell azonban tennünk, hogy ez az objektum egyáltalán nem jelentett komoly fenyegetést a Földre nézve, mivel mindössze 3-6 méteres volt.

Néhány évtized múlva azonban akár a Földnek is csapódhat a Bennu nevű kisbolygó. Ugyan erre viszonylag kicsi az esély, Kína és a NASA máris körvonalazta a saját tervét arra vonatkozólag, hogyan is lehetne arrébb tolni az objektumot az űrben.

Fotó: 123rf
Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Egyesek szerint az idegen égitest leginkább egy jókora tűzlabdára emlékeztetett.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Lifestyle
Lenyűgöző és egyben félelmetes élményben volt része egy szabadtüdős búvárnak Wales partjainál, ahol egy busz terjedelmével vetekedő, hatalmas sárga hajasmedúza bukkant a tenger mélyén.
Lifestyle
Már átlagosan 35 millió forint megtakarítást tart szükségesnek a magyar középkorú lakosság a gondtalan nyugdíjas évek biztosításához, aminek összegyűjtése havi több mint 83 ezer forintos rendszeres...
Lifestyle
Október több csillagjegy számára is valódi fordulópontot hozhat, egyesek előtt pedig olyan ajtók nyílhatnak meg, amelyek eddig makacsul zárva maradtak.
Sztárok
Szigeti Zsófi, művésznevén Solére őszintén mesélt arról, hogy szakember segítségét és szigorú napi rutint is igénybe vesz ahhoz, hogy mentálisan elbírja az X-Faktor forgatásaival járó folyamatos...
Lifestyle
Sokatmondó archív felvétel látott napvilágot Vitézy Dávidról, amelyből egyértelműen kiderül, hogy a szakember már egészen fiatalon is rendkívül határozott, céltudatos és kiforrott jövőképpel...
Home&Design
Egy ideje szinte mindenhol ugyanazokat a bézs, krém és törtfehér enteriőröket látjuk, most azonban úgy tűnik, a lakberendezés kezd beleunni a visszafogottságba. Egyre több karakteres, mély és...