Vajon hogyan lehetséges? Egyetlen kőből faragták ki ezt az óriási indiai templomot

Nemhiába tartják a világ egyik csodájának – íme a Kailasa-templom rejtélyes története.

Alig 18 év kellett felépítéséhez

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Az ókori Indiához nem egy csodálatos építmény köthető, hiszen az akkori emberek mindig megtalálták a módját annak, hogy valami újat, valami az addiginál még nagyobbat építsenek és fedezzenek fel. Mint az utólag kiderült, az indiai társadalom ebben a korban sokkal fejlettebb volt, mint azt hittük, hiszen olyan tetteket vittek véghez, ami még mai, modern szemmel is lehetetlennek tűnik: ilyen a Mahárástra államban található Kailasa-templom felépítése is, amely az Ellóriai-barlangrendszer része. A 8. században készült templom különlegessége, hogy a régészek és szakemberek szerint mindössze egyetlen kőből faragták ki, a monstrumhoz pedig alig 18 évre volt szükségük a munkásembereknek, akik az épületen dolgoztak. A több mint 1300 éves templom az UNESCO világörökségi listáján is szerepel, nem véletlenül: egyszerűen felfoghatatlan, hogyan készültek el a szentéllyel ilyen rövid idő alatt úgy, hogy az építkezéshez ekkor nem álltak rendelkezésre fejlett gépek, csak a lelkes emberek kétkezi munkája.

Lapozz a részletekért!

Oldalak

Utazás
A rolleres iszonyatos tempóban haladt, és majdnem elsodorta Orsi gyerekét is.
Sztárok
Melania Trump kifinomult stílusa hosszú évek óta a divat- és szépségvilág egyik legtöbbet elemzett témája. Bár a jelenlegi amerikai first lady ritkán beszél a sminkelési rutinjáról, néhány korábbi...
Lifestyle
Vírusként terjed a TikTokon a házaspár videója, akik kutyáikkal együtt cserélték le a huzatokat az ágyukon.
Lifestyle
A Szűznek a Nap energiája segít abban, hogy ne csak dolgozzon, hanem élvezze is az apró sikereket. Olvasd el te is napi horoszkópodat!
Egészség
Akad olyan, aki reggel nem igazán képes beállni a zuhany alá, a többség még este hanyagolná a fáradtság miatt.
Utazás
Magyarországon is egyre többen látnak nyestet, amik kezdenek elszaporodni a belváros környékén.