Nagy Sándor 12 év alatt hódította meg Perzsiát, a Közel-Keletet és Egyiptomot a Görög Birodalom számára, ám Krisztus előtt 323-ban, mindössze 32 éves korában a nagy hódító elhunyt, és bár sírja 2000 évvel ezelőtt állítólag igen tiszteletreméltó hely volt, ahol rendszeresen megfordultak látogatók, a helye ma már ismeretlen, senki sem tudja hol van pontosan. Amikor Nagy Sándor meghalt, testét először az egyiptomi Memphisben temették el, ahol fáraóként tartotta számon magát, később azonban maradványait Alexandriába szállították, a városba, amit a hódítóról neveztek el. Ezt a sírhelyet még maga Julius Caesar is meglátogatta, hogy tiszteletét tegye. Több száz évvel Nagy Sándor halála után azonban cunami söpört végig Alexandrián, a tengerszint pedig emelkedni kezdett, ezért a lakók az ősi romok tetején kezdtek építkezni, így a sírnak teljesen nyoma veszett.
Fotó: Pinterest