Szerdán elkezdődik Budapesten a Giro d’Italia Nagy Rajt

Már szerdától változik a közlekedés
A Nagy Rajt kiemelt fontosságú esemény a főváros, valamint az ország teljes lakossága, illetve hivatalos szervei számára is. Éppen ezért fontos, hogy a versenyszakaszok menti települések forgalomkorlátozásairól, útlezárásairól és parkolási tilalmairól mindenki időben tájékoztatva legyen. „Három ütemű biztosítással készülünk. A központi helyszínek; a Hősök tere, a Budai Vár, a rajt- és a célvárosok, illetve az átmenő települések helyi biztosítása rutinfeladat. A bonyolultabb a közel 400 kilométeres magyarországi versenyútvonal teljes, vagy időszakos lezárásnak megoldása, ezt egy 30 fős központi stáb koordinálja majd Budapestről, többszáz munkatársunkat irányítva. Ennél is nagyobb kihívásnak ígérkezik a versenykonvoj zavartalan közlekedésének biztosítása, amit egy szűk stáb kezel majd és próbálja a lehető legjobb módon megoldani azt, hogy a szurkolók ne zavarják a versenyzőket. Ezúton is kérjük a lakosság türelmét a korlátozások miatt, illetve megköszönjük azt is, ha kulturáltan és sportszerűen biztatják majd a sportolókat” – nyilatkozta Óberling József rendőr ezredes, az ORFK Közlekedésrendészeti Főosztályának vezetője, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy a forgalomkorlátozások, útlezárások és parkolási tilalmak miatt minden, utakon közlekedő személy online útvonaltervezőt használjon.
Bodor Ádám, a BKK Mobilitásfejlesztés igazgatója a fenti témához kapcsolódóan a fővárosi közlekedési lehetőségekről és járatsűrítésekről adott lakossági tájékoztatást. „A közösségi közlekedés már mától átszerveződik Budapest azon szakaszain, amelyek érintik a rendezvényt. Mai nap délután és szombaton például a központi helyszínnek számító Hősök terére az M1-es metró sűrűbben közlekedik, a verseny miatt lezárt utakon a menetrendszerinti autóbuszjáratok pedig ideiglenesen megváltozott útvonalakon haladnak majd. Megkérjük a Budapesten szurkolókat, hogy azok, akik nem gyalogosan, vagy éppen kerékpárral érkeznek a helyszínekre, azok a közösségi közlekedést válasszák. Releváns információkat a Nagy Rajt, vagy a BKK hivatalos honlapjain találnak, de az utazásuk megtervezéséhez és akár a jegyvásárláshoz óriási segítség lehet számukra a BudapestGo applikációnk is” – nyilatkozta Bodor Ádám.




























