Ilyen még nem volt: meglepetés is lesz az augusztus 20-i légi parádén

Nem csak augusztus 20-án lesz légi parádé
Aki kíváncsi arra is, hogy mit tud a Magyar Honvédség szárazföldi technikája, mire készülhetnek a honvéd kadétok, miként próbálják beépíteni az új technológiát – mint a lézerlövészet vagy a vr-technika – a kiképzésbe, azt várják az augusztus utolsó hétvégéjén tartandó kecskeméti repülőnapra. Ott nemcsak a magyar légierő, hanem tucatnyi más nemzet is közreműködik a légi parádén, 35 különböző repülőtechnika tölti majd meg Kecskemét légterét – mondta Ruszin-Szendi Romulusz.
A légi és szárazföldi bemutatók mellett számos egyéb program, versenyek is lesznek. Ruszin-Szendi Romulusz felhívta a figyelmet arra: a versenyekre azért is érdemes nevezni, mert helikopteres utazást is lehet majd nyerni. A kecskeméti MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázison augusztus 28-29-én tartanadó repülőnap programjairól bővebben lehet tájékozódni a repulonap2021.hu oldalon.
Az államalapítás és az államalapító Szent István király emlékére augusztus 20. hivatalos állami ünnep. Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár korábban azt mondta: a valaha volt legnagyobb szabású ünnepre készülnek, 3 és fél napon keresztül 17 rendezvényhelyszínen több száz program lesz, köztük az olyan hagyományos programokkal, mint a zászlófelvonás, a katonai tisztavatás, a honvédségi légi parádé, az állami kitüntetések átadása és az esti tűzijáték.
Az idei augusztus 20-i központi programokról a szentistvannap2021.hu oldalon lehet tájékozódni.
Fűben, fában orvosság szlogennel rendezik az idei Magyar Ízek Utcáját augusztus 20. és 22. között a Várkert Bazárnál Budapesten.
























