Lifestyle

Még sosem volt ilyen nagyszabású augusztus 20-a: fesztiválszerű rendezvénysorozatot szerveznek

Ezt tervezi a kormány az idei augusztus 20-i nemzeti ünnepre.

Fesztiválszerű rendezvénysorozat lesz

Fesztiválszerű rendezvénysorozatot szerveznek az augusztus 20-ai nemzeti ünnepre – jelentette be a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár kedden Budapesten, sajtótájékoztatón. Kovács Zoltán közölte: a valaha volt legnagyobb szabású ünnepre készülnek, 3,5 napon keresztül 17 rendezvényhelyszínen több száz program lesz.

Mint mondta, ahogy azt tavalyelőtt eldöntötték – csak tavaly a koronavírus-járvány nem tette lehetővé –, az államalapítás ünnepét szeretnék olyan eseménnyé emelni, amely túlmutat a korábbi nemzeti ünnepeken. Céljuk, hogy minél többen kapcsolódhassanak be az államalapító Szent István király napjának megünneplésébe – tette hozzá. Az idei ünnep programjait a www.szentistvannap2021.hu oldalon teszik elérhetővé.

Idén sem maradnak el a szokásos elemek: lesz zászlófelvonás, honvédségi légiparádé, tisztavatás. Ezzel egybekötve egy olyan katonai bemutató is lesz, amelyen az érdeklődők megbizonyosodhatnak a megújuló, erős Magyar Honvédség képességeiről – mondta Kovács Zoltán.

Jelezte: Áder János köztársasági elnök átadja a Szent István-rendet, majd átadják a Kossuth- és Széchenyi-díjakat, valamint a Magyar Érdemrend kitüntetéseket, és több, a koronavírus-járvány miatt elmaradt elismerést is.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Augusztus 20-án este az ünnepi programokat Európa legnagyobb tűzijátékával zárják – ismertette az államtitkár.

Kovács Zoltán kitért arra is: az idei ünnepet korlátozásoktól mentesen tervezik. Még kedden megjelenik az a kormányrendelet, amely rögzíti, hogy az augusztus 20-ai központi rendezvényeket, a szeptemberben tartandó Négyesfogathajtó Európa-bajnokságot, valamint a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust nem érintik majd a koronavírus-járvány miatt érvényben lévő korlátozások – közölte.

Az államtitkár ugyanakkor hozzátette: folyamatosan ülésezik a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs, követik a járványhelyzetet, így bármelyik pillanatban meg tudják hozni a szükséges intézkedéseket.

Azt is elmondta: három héttel ezelőtt az ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs is megkezdte működését. Ebben minden szervezet közreműködik, amelynek augusztus 20-ával kapcsolatban dolga van. Felelős döntéseket fognak hozni, hogy ne fordulhasson elő olyan, mint például a 2006-os állami ünnepen – szögezte le.

Még nincs vége, lapozz!

Fotó: MTI / Balogh Zoltán

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
A Femcafe idén is kilátogatott a Sziget Fesztiválra, amely ma már jóval többről szól, mint a bulizás. Számos szervezet kap itt teret, hogy fontos társadalmi ügyek mellett álljon ki és üzeneteket...
Lifestyle
Egy amerikai nő alig pár ezer forintért vett meg egy használt ruhát, ám a címkét megpillantva kiderült, hogy egy igazi vagyonra bukkant.
Sztárok
Még nagyban tart a Most Wanted forgatása, így mindenki találkozhat Sebestyén Balázsékkal, vagy éppen narancssárga ruhás celebekkel.
Sztárok
Amal és George Clooney először vitte el kilencéves ikreit, Ellát és Alexandert egy hivatalos eseményre, ahol ritka fotók készültek a családról.
Sztárok
A 41 éves futball-szupersztár radikális stílusváltással lepte meg a rajongóit, legfrissebb fotóján szinte alig lehet ráismerni a legendára.
Lifestyle
Egy észbontó légi dráma részleteire derült fény: a Thesszalonikiből indult járaton a csodával határos módon élte túl a kiszippantott utas a horrort.