6 rendkívüli templom a világ minden tájáról - Fotók, amiktől elakad a szavad

Sok millió különleges templom létezik a világon, ám olyanok is vannak szép számmal, amelyek még az egyediek közül is kitűnnek páratlan külsejükkel. Ezek közül választottuk ki a kedvenceinket: ez a 6 templom szerintünk más és más okból, de hihetetlenül egyedülálló!

1. Borgundi fatemplom, Norvégia

Több mint ezer középkori keresztény fatemplom állt egykor Norvégiában, mára azonban mindössze 28 maradt ránk az eredeti állapotában. A borgundi templom egyike a legrégebbi épületeknek: bár először 1342-ben említették írásos forrásokban, nagy a valószínűsége annak, hogy már a 12. században is a mai helyén állt. A három hajóval rendelkező templom egyszerre méltóságteljes és barátságos, ahogy a Sognefjord festői völgyében áll: gazdagon faragott bejáratait, illetve a tetőről meredező sárkányfejeket mindenki megcsodálja.

2. Prambanani templomegyüttes, Indonézia

Bár a Prambanan nem egy, hanem több templom együttese, mégis felfért a listánkra, hiszen nem mindennapi látványban lehet része annak, aki élőben is bebarangolja. A 10. századi hindu építmény, amit három hindu főistennek, Sivának, Brahmának és Visnunak szenteltek, az UNESCO világörökség helyszíneinek egyike – ezeknek a tényeknek a fényében érdekes, hogy egy négysávos autóutat építettek mellé. Az utazók kedvét szerencsére nehéz letörni: mivel a látványosság napkeltétől napnyugtáig nyitva van, sokan figyelik innen a Nap útját, sőt, többen azért jönnek, hogy békével, harmóniával töltődjenek fel.

Fotók: placestoseeinyourlifetime.com, worldsecretlocations.com, wikipedia

Oldalak

Lifestyle
Ha ezt az akadályt is sikerrel veszed, jogosan lehetsz majd büszke magadra!
Egészség
Több komoly betegség kialakulásához is vezethet a használt sütőolaj újrafelhasználása, legalábbis ez derült ki egy friss tanulmányból.
Sztárok
Február elején derült ki, hogy rákkal kezelik a 75 éves brit uralkodót. Egyes bennfentes szerint Károly király betegsége sokkal súlyosabb, mint azt a közvélemény eddig gondolta.