Ha Nobel-jelölést nem is kap, de az Oscar-gálára még eljuthat Volodimir Zelenszkij ukrán elnök
Döntött a bizottság arról, hogy bekerülhet-e a Nobel-békedíj jelöltjei közé Volodimir Zelenszkij és az ukrán nép. Ráadásul nemrég az is kiderült, hogy az ukrán elnök felszólalhat az Oscar-gálán is.
Nem kivételeznek
A múlt héten terjedt el a világsajtóban, hogy 36 európai politikus, köztük az Európai Parlament korábbi és jelenlegi tagjai, illetve egykori miniszterek nyílt levélben kérték a Nobel-békedíj bizottságtól, hogy a díjra jelöljék Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt, valamint az ukrán népet is – írta pénteki cikkében a Euronews. Ehhez arra lett volna szükség, hogy a norvég bizottság meghosszabbítsa a jelöltállítás határidejét március 31-éig, a jelölés időszaka ugyanis január 31-én lejárt.
„A történelemben még sosem tapasztalt események fényében tisztelettel arra kérjük a Nobel-békedíjről döntő bizottságot, hogy nyissa meg újra a jelölési időszakot és fontolja meg ismét a jelöltek névsorát” – olvasható a levélben, amelyben azt is leírták: a világot sokkolták az ukrajnai háborúról érkező felvételek, és mind tanúi vagyunk az ukrán nép bátorságának és harcának annak érdekében, hogy megőrizzék a demokráciát és az önrendelkezésük jogát. „Úgy hisszük, itt az ideje, hogy megmutassuk az ukrán népnek, hogy a világ az ő oldalukon áll” – állt az érvelésben, amiben arra is kitértek: tudják, hogy ez szakítást jelent a hagyománnyal, de hiszik, hogy a soha nem tapasztalt helyzet igazolja majd ezt.
A hétvége folyamán nem reagált a felvetésre a bizottság, hétfőn azonban Olav Njolstad, a Nobel Intézet igazgatója világossá tette, hogy a határidő január utolsó napjával lejárt, azt nem áll szándékukban újranyitni vagy meghosszabbítani. Idén így biztosan nem kap Nobel-díjat Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, az Oscar-gálára viszont meghívást kapott, fontos szerepet szánnak neki.