Sztárok

Borzalmas, mire kényszeríthette szeretőjét Vlagyimir Putyin: az elnök titokban intézte el, hogy gyermeke ne jöjjön világra

Teljesen megromlott a kapcsolatuk

Ahogyan a Blikk is írja, Putyin annyira nem örült szerelme újabb terhességének, hogy állítólag abortuszra kényszerítette és küldte Alinát, akinek nem volt más választása, mint elvetetni közös gyermeküket, pedig a nő meg akarta tartani a babát, de az utasításnak nem tudott ellenszegülni. Az abortuszra a hírek szerint már sor is került, méghozzá akkor, amikor Kabajeva már több mint 20 hetes terhes volt – a beavatkozás során azonban komplikációk merülhettek fel, ugyanis a műtét után, amire május végén kerítettek sort, Alina hosszú ideig nem mutatkozott a nyilvánosság előtt, mondhatni teljesen eltűnt. Az orosz General SVR nevű Telegram-csatorna szerint a pár kapcsolata a terhességmegszakítás után teljesen megromlott, mivel Alina haragudott az elnökre azért, amiért nem szülhette meg negyedik közös gyermeküket – azt egyelőre nem tudni, hogy azóta sikerült-e kibékülniük, de az szinte biztos, hogy nem várható, hogy Putyinnak újabb gyermeke születik majd a közeljövőben.

A 69 éves orosz elnök a hírek szerint egyáltalán nem örült annak, amikor kiderült, hogy szeretője, Alina Kabajeva várandós.

Leadfotó: MTI/EPA/Szputnyik/Orosz elnöki sajtószolgálat/Szergej Bobiljov

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Ahogyan a Mirror is írja, Harry és Károly hamarosan újra láthatják egymást, ha minden a herceg tervei szerint alakul majd.
Lifestyle
Azért valószínűleg nem ez fogja visszatenni Lindsay Lohant a térképre, viszont a frissen felkerült filmek nem igazán tudtak labdába rúgni mellette.
Lifestyle
A TikTokon ezerféle elképesztően zseniálisa takarítási trükkel találkozhatunk, érdemes viszont olykor közelebbről is megvizsgálni, vajon valóban hatékonyak-e ezek a módszerek.