Lifestyle

50 frankon és egy fűzőn múlt Sisi királyné halála, nem őt akarták megölni

Gúnyos kacagással vallotta be tettét a bíróságon Luigi Lucheni, aki 1898-ban egy reszelővel oltotta ki Erzsébet királyné életét: az elszánt olasz anarchista végül 12 évvel a merénylet után öngyilkos lett.

A genfi merénylettől a bírósági gúnyos kacagásig

1898 szeptember 10-én Genfben egyetlen pillanat alatt megrendült a Magyar Királyság: Luigi Lucheni olasz anarchista egy élesre reszelt reszelővel mellkason döfte a sétaiközben gyanútlanul haladó Erzsébet királynét. A szoros fűző miatt Sisi csak percekkel később lett rosszul a hajón, de az életét már nem tudták megmenteni, mert a reszelő átfúrta a szívét. Luchenit a járókelők azonnal elfogták, a férfi pedig elégedetten konstatálta a gyilkosság sikerét.

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

A hetekkel későbbi bírósági tárgyaláson a merénylő végig közönyösen és gúnyosan viselkedett. Kijelentette, hogy semmiféle megbánást nem érez, és ha tehetné, újból lesújtaná a királynét - sőt, azt is hozzátette, hogy ha lett volna 50 frank a zsebében, akkor inkább elutazik Olaszországba, hogy a helyi uralkodót, Umbertót ölje meg. Mivel Genfben nem létezett halálbüntetés - bár ő maga külön kérte azt -, életfogytig tartó börtönre ítélték. A teremből kivezetve még harsányan az anarchiát éltette, kihívást intézve az egész társadalom ellen.

Kiváltságos börtönévekből az elme teljes leépüléséig

A rácsok mögött eltöltött első években Lucheni kifejezetten jó körülmények között élt: a börtönkönyvtár köteteit bújta, újságírók látogatták, és rendszeresen kapott húst, sajtot meg vörösbort. Idővel azonban a magány és a bezártság felőrölte az elméjét. A korábban vidáman fütyörésző fogoly agresszívvá vált, még a börtönigazgatóra is rátámadt egy rögtönzött késsel.

Az évek során a korábban figyelemre szomjazó anarchista teljesen megtört. Magyar orvosok és külföldi lapok beszámolói szerint gondolkodása eltompult, csendessé és apatikussá vált. Végül 1910 októberében, 12 évvel a szörnyű tette után a cellájában felakasztotta magát, végleg lezárva a történelem egyik legmegrázóbb merényletének történetét.

Galériánkban további részleteket tudhattok meg Sisi életéről és a tragikus végről:

Leadfotó: GettyImages / forrás: Újságmúzeum

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
A Forma–1 történetének legfiatalabb világbajnoka nemcsak a versenypályán került a figyelem középpontjába: hónapok óta azt találgatják, hogy egy szőke szépség személyében ismét rátalált-e a szerelem.
Sztárok
Több mint negyed évszázados érzelmi hullámvasút, elhidegülések és nyilvános megbékélések után Selena Gomez és Demi Lovato kapcsolata ismét virágzik: a gyerekként egymásra találó Disney-sztárok...
Lifestyle
Nem minden fordulat lesz kellemes az előttünk álló napokban: három csillagjegy olyan váratlan helyzettel találhatja szembe magát, amely alaposan felboríthatja a terveit. Most különösen fontos lesz,...
Lifestyle
Izgalmas fordulatokat tartogathat az előttünk álló hét három csillagjegy számára: olyan lehetőségek találhatják meg őket, amelyekre korábban talán nem is gondoltak. Egy váratlan ajánlat, egy új...
Lifestyle
A Viber több mint tizenöt évvel a megjelenése után is az egyik legismertebb kommunikációs platform a világon, és sok érdekes funkcióval bővült.
Lifestyle
A héten csapadékos fordulat jön az időjárásban. Mutatjuk, hol lesz szükség mindenképpen esernyőre!