Vérbeli tehetség a színpadon és a konyhában: ő volt az első magyar színésznő, aki szakácskönyvet írt

A konyhaművészet szerelmese

Vízvári Mariska kezdetben csak magának jegyezte fel a receptjeit, később azonban szerette volna megosztani főzőtudományát másokkal is, így 1914-ben kiadta különálló szakácskönyvét, amely a Száz specialitás címet viseli. „Jobbára ismeretlen vagy kevéssé ismert, azonkívül külföldön vagy nálunk egyes vidékeken tanult specialitásoknak receptje van. Apró, olcsón előállítható gurmandériák, jóízű előételek, polgári fogások, ízletesebb tálalási módjai és egyéb hasonló” – írta a színésznő a könyv ismertetésében. A fejezetekben található fogások nagy része a francia konyhából származik, s a legtöbb változatosan fűszerezett, könnyen elkészíthető étel. A színésznő levesek, halak, előételek, húsételek, saláták és savanyítottak, főzelékek, mártások valamint vegyesek receptjeit szedte össze a könyvében – utóbbi fejezetben például paprikalekvárt, gyümölcs pálinkát és rakott, pirított kenyeret tanácsol, míg a húsételek mellé többféle köretet is kínál, emellett több gazdaságos recepttel is találkozhatunk. A könyv szövegezése tömör, közérthető és egyszerű, azonban koránt sem kezdőknek, hanem már gyakorlott háziasszonyoknak ajánlott – írja a gastroguide.hu. A könyvben a korra jellemző főzési technikákról is hiteles képet kapunk, így például megtudjuk, hogy a múlt század első felében rengeteg lisztet és margarint használtak szinte bármihez, amihez csak kellett. Vízvári Mariskának aszínészet mellett saját rovata is volt a Színházi élet lapban, A konyha művészete címen. Az írásokat 1931-ben összegyűjtötték, és a Budapesti Hírlap kiadta ugyanezzel a címmel, utoljára pedig 1944-ben került kiadásra, 1000 recepttel.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Játssz velünk és teszteld magad - felismered a magyar film aranykorának legendás színésznőit?

Leadfotó: flickr.com / Mártonfy Gyula

Oldalak

Egészség
Sajnos a nyári erős hőhullámoknak köszönhető, hogy elkezdett terjedni a húsevő fertőzés, vagyis a Vibrio.
Sztárok
Szilágyi Tibor 83 évesen, családja körében, békében hunyt el. Az biztos, hogy kalandos életútja volt.
Utazás
Az egyik olvasónk is kapott a 20 ezer forintos autós bírságból, de jelezték neki, hogy ezt nem kell befizetni.
Lifestyle
Vannak dalok, amelyeket magyarként már gyerekkorunk óta kívülről tudunk és bárhová vetődünk is a világban, egy taktusból megismerünk. Ezeket a hagyományos, generációkat összekötő dallamokat most új...
Lifestyle
Egy multinacionális cég vezetősége zseniális PR-akciónak szánta a hétközi jótékonysági munkát, ám az utolsó pillanatban meggondolták magukat, és átrakták a hétvégére – természetesen fizetés nélkül. A...
Egészség
A magas koleszterinszint világszerte milliókat érintő, csendes veszélyforrás, amely közvetlenül növeli a szív- és érrendszeri megbetegedések kockázatát. Egy friss orvosi tanulmány szerint azonban egy...