Vilmos elképesztően édes becenevet adott Saroltának: így nevezi egy szem lányát a trónörökös herceg

Vilmos szívében egyetlen lánya igencsak különleges helyet foglal el, ezt pedig mi sem bizonyítja jobban, mint az imádni való becenév, amit a herceg adott Saroltának.

Apja-lánya

Vilmos és Katalin házasságát kétségkívül gyermekeik érkezése koronázta meg, hiszen mind a herceg, mind pedig neje nagyon vágytak már utódokra, és az is köztudott, hogy mindketten nagy családot akartak. Nos, két hercegük és a hercegnő érkezésével ez a vágyuk is teljesült: 2013-ban György, 2015-ben Sarolta, három évvel később pedig Lajos látta meg a napvilágot. Mindhárom gyermeket rendkívül különböző természettel áldotta meg a sors: György nagyon hasonlít apjára, Vilmosra, mind külsőleg, mind pedig belsőleg, míg Sarolta inkább édesanyja vonásait és előkelőséget sugárzó természetét örökölte. Lajos a família kakukktojása: az 5 esztendős herceg a királyi család legszórakoztatóbb tagja, azt pedig már sokszor láthattuk, hogy csibészsége nem ismer határokat. Mint ahogyan arról korábban már mi is beszámoltunk, édesanyja, Katalin a Lou Bug, azaz a bogárkám becenevet aggatta rá, de Saroltának is megvan a maga cuki kis neve, ahogyan apja becézi őt. Hogy miről is van szó, az galériánkból kiderül!

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Bár úgy tűnhet, hogy Katalin hercegné és Vilmos herceg rendre betartanak minden királyi előírást, vannak olyan dolgok, amikkel nem igazán értenek egyet, éppen ezért ma már teljesen máshogy cseleksznek, mint annak idején II. Erzsébet királynő.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Lifestyle
A Mérlegnek különleges napja lesz: egy családtag vagy közeli barát megnyílhat előtted, és ez közelebb hozhat benneteket egymáshoz. Olvass tovább!
Lifestyle
Felesleges drága csapdákra költened: egy pofonegyszerű, filléres konyhai trükkel kíméletesen, mégis hatékonyan tarthatod távol a kártevőket.
Lifestyle
Az orchidea gondozása sokaknak okoz fejtörést, ezért az interneten újra és újra felbukkannak bizonyos praktikák: az egyik legismertebb módszer a jégkockás trükk, amelyről évek óta megoszlanak a...
Egészség
Természetesen az a jó, ha kiegyensúlyozottan étkezünk, és ha a hús is benne van az étrendünkben.
Lifestyle
A gazdagsághoz tényleg rengeteg tehetség kell, vagy egy jó adag szerencse is?
Lifestyle
A legtöbb gyerek imádja a slime-ot, azaz a nyúlós-nyálas "műtaknyot", amit kedvükre húzhatnak, gyúrhatnak és püfölhetnek. Igen ám, csak mi a helyzet akkor, ha a nagy munkában véletlenül a gyerek...