Sztárok

Borzalmas tünet gyötörte a 26 éves színésznőt halála előtt: betegsége miatt többen undorodtak az egykor vonzó filmcsillagtól

Jean Harlowból sugárzott a szexualitás, korának egyik legnagyobb ikonja volt, akit nők ezrei utánoztak – halála előtti napokban azonban a színésznőn egy furcsa, egészen kiábrándító tünetet tapasztaltak a körülötte lévők.

Túl korán távozott az élők sorából

Jean Harlow karrierje mesésen indult: egy gazdag családba született, így megadatott számára az, hogy már 18 évesen elkezdjen meghallgatásokra járni, édesanyja pedig folyamatosan a színészkedés felé terelgette gyönyörű lányát. A Harlean Harlow Carpenter néven született lány először csak statisztaként jelent meg több némafilmben, majd kisebb szerepeket kapott három Stan és Pan filmben, de aztán jött számára az áttörés: első jelentős szerepét A pokol angyalai című filmben játszotta, miután Howard Hughes újraforgatta a némafilmet hanggal, és nem tetszett neki a női főszereplő, Greta Nissen erős akcentusa, így a csodaszép Harlow játszhatta Nissen karakterét. Még ugyanebben az évben Jean ötéves szerződést írt alá Hughes stúdiójával, így a siker gyakorlatilag garantált volt számára, ám nem minden úgy alakult, ahogyan azt a fiatal szexszimbólum tervezte: 1937-ben teljesen váratlanul, mindössze 26 évesen elhunyt, halálának oka pedig egészen meglepő…

Jean első jelentős filmje, A pokol angyalai 1930 májusában debütált, az alkotás pedig óriási sikert aratott a közönség köreiben, a kritikusok azonban nem voltak elragadtatva Harlow színészi képességeitől.
Kattints a további képekért!

Kim Basinger csak árnyéka egykori önmagának, hiszen valóságos plasztikrém vált 69 éves korára az anno imádott és csodált szőke bombázóból.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Ha ezt az akadályt is sikerrel veszed, jogosan lehetsz majd büszke magadra!
Egészség
Több komoly betegség kialakulásához is vezethet a használt sütőolaj újrafelhasználása, legalábbis ez derült ki egy friss tanulmányból.
Sztárok
Február elején derült ki, hogy rákkal kezelik a 75 éves brit uralkodót. Egyes bennfentes szerint Károly király betegsége sokkal súlyosabb, mint azt a közvélemény eddig gondolta.