Imádta a szexet, egy dologtól azonban viszolygott a királynő: lányainak is megtiltotta azt, amitől ő maga undorodott

Családja felett is vasszigorral uralkodott
Viktória királynő a buja együttléteket imádta, a gyermeknemzéssel járó dolgokat azonban már annál kevésbé: a szoptatást például gyűlölte, sőt mi több, egyenesen undorító dolognak tartotta, a gondolatát sem tudta elviselni, így gyermekeit szoptatós dajkák táplálták, majd nevelték. A királynő ugyanis nem foglalkozott gyerekeivel addig, amíg nem tudtak járni és beszélni. Ám Viktória szigorúan vette azt is, hogy lányai, amikor már ők maguk is anyává lettek, szintén az ő útját járják, és eszük ágába se jusson az, hogy szoptassanak: egyenesen megtiltotta, hogy a családban bárki szoptasson, amikor pedig mégis kiderült, hogy lányai, Viktória és Aliz maguk etették gyermekeiket saját anyatejükkel, a királynő megneszelte, és igencsak szigorúan leszidta lányait. Tejelő teheneknek hívta őket, ezzel a gúnynévvel pedig nem kicsit alázta meg az újdonsült anyákat, így nem meglepő, hogy a következő generációk nem merték táplálni gyermekeiket: II. Erzsébet és Margit hercegnő volt az első a királyi családban, akik végleg leszámoltak ezzel a hagyománnyal, és nem alkalmaztak többé szoptatós dajkákat. Károly herceg azonban csak két hónapig élt Erzsébet anyatején, ugyanis miután kanyarós lett, be kellett fejezni a szoptatást – Margit hercegnő azonban Viktóriához hasonlóan undorodott a szoptatástól, ezért gyermekeit tápszerekkel etette, míg az új generáció, mint Katalin vagy Meghan már természetesnek veszik, hogy önmaguk látják el ezt az anyai feladatot.
Nagyon úgy tűnik, hogy a hercegnő iskolatársai is felfigyeltek már Sarolta nem mindennapi természetére, és olykor önkényes viselkedésére, ennek eredményeképp pedig Katalin lánya kapott is egy egyébként meglehetősen hízelgő becenevet.


























