Imádta a szexet, egy dologtól azonban viszolygott a királynő: lányainak is megtiltotta azt, amitől ő maga undorodott

Volt egy valami, amit Viktória királynő egyenesen gusztustalannak tartott és ki nem állhatott, pedig egy igencsak természetes dologról van szó. Az uralkodónő azonban annyira undorodott ettől, hogy még lányainak is megtiltotta, hogy csinálják.

Szerette az intim együttléteket, a terhességet azonban már kevésbé

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Viktória 1819. május 24-én született Londonban, és már 18 évesen azon kapta magát, hogy Nagy-Britannia és Írország Egyesült Királyságának királynője, hiszen 1837. június 20-án ő foglalhatta el a trónt, habár a koronázásra csak egy évvel később, 1838-ban került sor. A trónon IV. Vilmost, nagybátyját követte, miután a király örökös nélkül elhunyt, Viktória pedig hamar óriási befolyásra tett szert, ugyanis kőkemény uralkodásával nyomást tudott gyakorolni a kormány politikájára, valamint még a miniszterek kinevezésébe is beleszólt, holott az Egyesült Királyság ekkor már alkotmányos monarchia volt, amelyben az uralkodónak csak jelképes hatalma volt. De nem Viktóriának, aki maga volt a szigorú erkölcsi elvek megtestesítője – 1840-ben kötötte össze életét unokatestvérével, Albert herceggel, akitől összesen 9 gyermeke született, valamint 34 unokának lehetett a nagyanyja, akiket a kontinens különböző országainak uralkodói családjaiba házasított be, így nem véletlenül nevezték a királynőt Európa nagyanyjának is. Egy valamit azonban csak kevesen tudnak a királynőről: igencsak szenvedélyes nemi életet élt férjével, így nem hiába a sok gyermek – Viktória egyszerűen imádta a buja éjszakákat, ám utált terhes lenni, egyenesen kikészült a szülés gondolatától is, ám a trónörökösökre szükség volt, így nem volt mit tenni. Mivel a szeretkezés az egyik kedvenc elfoglaltsága volt, nem törődött azzal, hogy bármikor teherbe eshet, hiszen a monarchia számára az még előnyös is volt, hiszen a megszületett gyermekeket fel lehetett használni afféle békeajándékként is, ha oda került a sor, hogy a politikai helyzetek miatt egy-egy országgal meg kellett egyezni, így a hercegnőket és hercegeket sűrűn házasították ki, ha az ország érdeke úgy kívánta. Viktória azonban nem csak Nagy-Britannia, de családja felett is vasszigorral uralkodott, ugyanis olyan dolgot tiltott meg lányainak, ami mai szemmel nézve egészen természetes.

Lapozz a részletekért!

Oldalak

Lifestyle
Az Európai Unió új csomagolási szabályozást fog bevezetni, így eltűnik a zsugorfóliás 6-os csomag.
Lifestyle
A macskák viselkedése sokszor rejtélyesnek tűnik, pedig számos szokásuknak egészen logikus magyarázata van. Ha a te cicád is rendszeresen az ágy végében, a lábadnál telepszik le éjszakára, érdemes...
Lifestyle
Különös páros keltett riadalmat a kaliforniai forgalomban: a kiérkező állatmentőt a helyszínen és az állatorvosnál is meglepetés várta.
Lifestyle
A népszerű túra-applikáció váratlan leállása miatt eltévedő három fiatal tragédiájáról már számos lap beszámolt. Megdöbbentő részletek derültek ki.
Egészség
Új, átfogó kutatás figyelmeztet: a vörös húsok túlzott fogyasztása mérhetően növeli a nehezen kezelhető daganatos betegség kialakulásának esélyét.
Lifestyle
Hivatalosan is bejelentették a nyár legnagyobb hazai sporteseményét: a 15-szörös BL-győztes Real Madrid a Ferencvárossal csap össze.