Sztárok

Várkonyi Andrea megszólalt - Reagált az állapotáról szóló hírekre

Nem kérdezték meg

„NYÍLT LEVÉL A NEVÜK ELHALLGATÁSÁT KÉRŐ INFORMÁTOROKNAK. Van az a pont, amikor az embernek, így nekem is, elege lesz abból, hogy nevük elhallgatását kérő 'jól informáltak' fröcsögnek a sajtó különböző orgánumaiban. Abból még inkább elegem van, hogy mindezt úgy teszik, hogy engem egyik oldal sem kérdez meg. Ezért itt az ideje annak, hogy megerősítsem: az elköltözésem óta köszönöm szépen remekül vagyok mind fizikailag mind lelkileg, a vissza-visszatérő hangszálgyulladásomat leszámitva. Ennek köszönhetően a munkámat, ami pszichológia, maximálisan elvégzem, de miután a hivatásom mellett elsősorban édesanya vagyok, ez nem teszi lehetővé, hogy heti egy esténél többet legyek távol Nóritól. Értem ezalatt azt, hogy a csoportos pszichológiai foglalkozások az esti órakban zajlanak. Ha bárkinek ezek után bármilyen kérdése vagy kételye van, egészen nyugodtan vegye a fáradtságot és keressen meg akár telefonon, akár e-mailben, akár a közösségi média bármely felületén. Szívesen válaszolok a kérdésekre, ha azok az egészségi állapotomra vonatkoznak. Szerencsére az újságírók nagy többsége rendkívül korrekt, kiváló viszonyt ápolok velük. Ők, ha bármilyen információ birtokába jutnak, legyen az vélt vagy valós, egészen egyszerűen megkérdeznek. A többiek meg példát vehetnének róluk.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

További szép napot mindenkinek: Dr Várkonyi Andrea"

Lapozz, folytatjuk!

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Hosszú évek hallgatása után végre kilépett a árnyékból az eltűnt kislány öccse, aki ma már elismert sportolóként éri el a sikereket.
Lifestyle
Rendszeresek a rendőrségi akciók az utakon, az elmúlt héten több mint ezernégyszáz autóst értek tetten száguldozás miatt a Bács-Kiskun vármegyei utakon.
Sztárok
Alig pár hete adott életet kisfiának Nemes Anna: az ATV népszerű műsorvezetőjét élete első, édesanyaként ünnepelt születésnapján pedig igencsak lenyűgözte a párja.
Utazás
A rolleres iszonyatos tempóban haladt, és majdnem elsodorta Orsi gyerekét is.
Lifestyle
Vírusként terjed a TikTokon a házaspár videója, akik kutyáikkal együtt cserélték le a huzatokat az ágyukon.
Lifestyle
A Szűznek a Nap energiája segít abban, hogy ne csak dolgozzon, hanem élvezze is az apró sikereket. Olvasd el te is napi horoszkópodat!