Tóth Andit még soha nem láttuk ennél dögösebben: az énekesnő olyan szexi volt, hogy mindenkinek leesett az álla

Egyszerűen nem találunk szavakat.

A mindig gyönyörű Andi most önmagán is túltett

Profi énekes, tehetséges táncos, gyönyörű nő, brutál szexi idomok – ez mind igaz Tóth Andira, aki hétről-hétre elkápráztatja tudásával a Dancing with the Stars zsűrijét és nézőit Andrei Mangra oldalán. Andi soha nem tartozott a szégyellős hírességek közé, nem egyszer megmutatta már magát dögösebbnél dögösebb szettekben, Instagram fotóit látva pedig többször is beindult már a kommentháború. Sokak szerint az énekesnő néha túl sokat felfed testéből, többen közönségesnek is nevezték már őt, ez azonban Andit kicsit sem zavarja, hiszen ő mindig önmagát adja – tette ezt a 20 perc őszintén adásában is, ahol egy hazugságvizsgálóra kötötték a sztárt. Vadóc stílusának tehát mondhatni elengedhetetlen része olykor a villantás, ezzel pedig semmi gond, hiszen ezt már megszoktuk tőle. A Dancing with the Stars műsorában hétről-hétre láthatjuk őt szexi táncosruhákba bújva, a legutóbbi adásban pedig minden eddigi elképzelésünket felülmúlta, hiszen a szenvedélyes produkcióhoz most egy szinte mindent megmutató szett is társult egy igen magas tűsarkú csizmával kiegészítve. Galériánkban mutatjuk!

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

A 20 perc őszintén című új videósorozatunk következő vendége Tóth Andi énekesnő. Ha azt gondolnátok, hogy a látszólag nagyszájú énekesnő élete nyitott könyv, hallgassátok meg vallomásait poligráfon. Andival a sorozat házigazdája Kraszkó Zita, a Femcafe.hu főszerkesztője beszélget.

Leadfotó: Instagram/tothandi.andee

Oldalak

Lifestyle
Pultosnak lenni nem könnyű, és egy szakmabeli elárulta, milyen dolgok tudják őket manapság a legjobban felidegesíteni.
Lifestyle
A Rák egy kreatív elképzelése támogatásra találhat, vagy olyan emberekkel találkozhat, akik segítenek kibontakoztatni terveit. Olvasd el a mai horoszkópod!
Lifestyle
A tikkasztó nyári hőségben nem kell azonnal cukros üdítők vagy jégkockák után nyúlnod: három gyógynövény természetes módon, belülről hűti le a tested.
Sztárok
Alaposan meglepődött mindenki, de Polgár Judit is ott volt az esélyesek között, hogy Magyarország új köztársasági elnöke legyen.
Sztárok
Lamine Yamal a 2026-os labdarúgó-világbajnokság egyik legnagyobb felfedezettje és legfényesebb csillaga, aki a pályán kívül is boldog időszakot él át. A fiatal futballsztár szívét ugyanis egy...
Egészség
A séta még mindig az egyik legegészségesebb dolog, amit a diétába is be lehet illeszteni.