Tordai Teri már 81 éves, de még mindig elbűvölően szép: ilyen csodásan néz ki a színésznő, jó pár évet letagadhatna a korából – fotók

Tordai Teri a múlt század egyik legnagyobb ikonjaként írta be magát a történelembe, feltűnő szépsége évekig meghatározta szerepkörét, kivételes adottságai pedig minden egyes embert elvarázsoltak. Bár a Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színésznő, érdemes és kiváló művész ma már a nyolcvanas éveiben jár, ez egyáltalán nem látszik rajta.

Kortalan szépség

Noha Tordai Teri a magyar színművészet kiemelkedő és meghatározó alakja, érdekes tény, hogy eleinte egyáltalán nem erre a pályára készült – az egri tanítóképzőben, egy szavalóesten figyelt fel rá a színész Gáti József, aki a Színművészeti Főiskola felé irányította. Nyomban felvették, s 1964-ben végzett Pártos Géza osztályában, egyebek között Halász Judit, Béres Ilona, Polónyi Gyöngyi, Szegedi Erika, Dobos Ildikó társaságában. Hamarosan korának egyik legünnepeltebb színésznője lett, sikerét azonban nemcsak tehetségének, hanem páratlan szépségének is köszönhette: bomlottak utána a férfiak, akiket pillanatok alatt megbabonázott bájos mosolyával és tökéletes vonásaival. A színésznő kisugárzása az idő múlásával sem változott, szépsége pedig egyáltalán fakult meg. 81 esztendős kora ellenére ma is pontosan olyan elbűvölő, mint fiatalon, sőt kijelenthetjük, hogy simán letagadhatna akár 10-15 évet is. Galériánkban megmutatjuk, milyen fantasztikusan néz ki napjainkban Tordai Teri:

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Bánsági Ildikó hazánk egyik legtöbbet foglalkoztatott művésze, aki számos emlékezetes szerepet formált meg filmen és színpadon egyaránt, ráadásul ma is pont olyan bájos, mint fiatal korában.

Leadfotó: Fortepan / Révész György

Oldalak

Lifestyle
A sors most különleges meglepetést tartogathat a Rákok számára. Íme, hétvégi szerelmi előrejelzésünk!
Home&Design
Kinek jutott volna eszébe néhány évvel ezelőtt, hogy egy rég elfeledett használati tárgy ismét a lakberendezési trendek élére kerülhet? Pedig a Z generáció ismét bebizonyította, hogy ami tegnap még...
Lifestyle
Élete legboldogabb pillanatait követően vesztette életét egy 24 éves rendőr, aki a saját testi épségét kockáztatva ment a menyasszonya után.
Fashion&Beauty
Katalin hercegné ismét bebizonyította, hogy a királyi gardróbban semmi sem történik véletlenül. Egy olyan időtlen mintát választott, amelyet annak idején Diana hercegné is imádott – és most újra...
Sztárok
Különleges magánéleti titokról rántotta le a leplet Nagy Angéla. Az ATV Fórum műsorvezetője a Nap Hírének vallott a több mint tízéves szenvedélyéről.
Fashion&Beauty
A nyarat az élénk, neon árnyalatok uralják évek óta, de idén ősszel sem maradunk izgalmas színek nélkül. A 2026-os koraőszi szezon egyik kedvence lesz a paprika nadrág, amit jól kombinálhatsz a...