Katalin és Meghan már a múlté: Margit hercegnő 20 éves unokájáért rajong most a világ – Margarita nagyanyja kiköpött mása

Lady Margarita Armstrong-Jones-nál rajzolni sem lehetne szebbet.

Nagyanyjához hasonló szépség vált belőle

A néhai Erzsébet királynő testvére, Margit két dologról volt híres: szépségéről és magánéleti botrányairól, melyek magába foglalták vadóc viselkedését, közvetlen természetét, na meg persze férfiügyeit. A lázadó hercegnő ugyanis nem vetette meg az erősebbik nemet, ezt bizonyítja több kapcsolata is: első nagy szerelme Peter Townsend, a brit Királyi Légierő tisztje volt. Peter és Margit között 16 év korkülönbség volt, megismerkedésük idején pedig a férfi még nős volt, válása után házassági ajánlatot tett Margitnak, ám Erzsébet királynő hiába engedélyezte volna a frigyet húgának, abból végül semmi nem lett, ugyanis az anglikán egyház elutasította az ötletet. Szerelmi bánatában a hercegnő Antony Armstrong-Jones fényképész mellett lelt vigaszt, ám a férfinek csak akkor mondott igent a házasságra, amikor Margit megtudta, hogy régi nagy szerelme, Peter egy fiatal belga nőt jegyzett el. Így hát Margit és Antony végül 1960-ban kimondták egymásnak a boldogító igent, de annak ellenére, hogy, frigyükből két gyermek is született, házasságuk nem volt jó, ugyanis mindketten hűtlenek voltak a másikhoz, így végül 1978-ban elváltak egymástól. Fiúk, David, Snowdown 2. grófja ma már 61 éves és ő maga is két gyermek boldog édesapja: egyikük a meseszép Margarita, aki nem is hasonlíthatna jobban gyönyörű nagyanyjára, Margit hercegnőre. Galériánkban mutatjuk őt!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A fotót a hercegnő férje készítette a brit királyi család tagjáról, aki óriási port kavart a felvétellel.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Sztárok
Georgina Rodríguez maga volt a megtestesült elegancia Velencében a minap, amikor is egy sötétkék Gucci outfitben lejtett végig a Mr. Nelson, Did You Kill People? című film premierjének vörös...
Sztárok
Forrnak az indulatok a Megasztár körül: Tóth Gabi egy közösségi oldalára feltöltött videóban reagált a legutóbbi válogatón elhangzott, őt ért fricskákra. Az énekesnő nem rejtette véka alá a...
Lifestyle
A Bak megszokott napirendjét ma egy váratlan meghívás vagy ajánlat boríthatja fel.Olvasd el, mit ígérnek a csillagok mára!
Sztárok
A hazai divatvilág egyik leglátványosabb eseményének adott otthont a Városligeti Rózsakert, ahol Demeter Richard mutatta be legújabb kollekcióját szeptember harmadikán. A nagyszabású bemutató az év...
Egészség
A fiatalok ezt sokan „öregszagnak” szokták nevezni, de mit mond erről a tudomány.
Lifestyle
A többség már szívesen eltenné a fűnyírót, de azért addig még van egy kis idő.